Adómentes SZÉP-kártya-feltöltést szeretnének szakmai szervezetek

A SZÉP-kártya-feltöltések élénkítése és a kártyabirtokosok számának növelése érdekében a cafeteriaelem közterheinek mérséklését javasolja három szakmai szervezet.

Kép: PP-archív

Múlt héten az Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ), a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége (FATOSZ) és a Magyar Fürdőszövetség (MFSZ) közös javaslatot juttatott el a Nemzetgazdasági Minisztérium turisztikai helyettes államtitkárságának, kérve, hogy a SZÉP-kártya szerepének további erősítése érdekében e kedvezményes adózású cafeteriaelem 37,5%-os adóterhét  mérsékeljék ‒ hangzott el a sport- és turizmusbizottság szeptember 30-i ülésén.

Ez mindenképpen arra ösztönözné a munkáltatókat, hogy több munkavállalónak juttassanak SZÉP kártyát, illetve hogy nagyobb összegeket töltsenek fel a kártyákra. Egy következő javaslatuk szerint pedig meg kéne fontolni, hogy bizonyos értékhatárig ‒ a javaslatban 50 ezer forintos plafon szerepelt ‒ a 14 éven aluli gyerekes, a fogyatékkel élő, illetve az 50 év feletti munkavállalók esetében teljesen mentesítsék a SZÉP-kártya-feltöltést a juttatást sújtó köztehertől.

A szakmai szervezetek álláspontja szerint az ily módon kieső költségvetési bevételeket bőven pótolná a megnövekedett feltöltések által generált pluszforgalommal járó adóbevételi többlet. Mindezt az NGM által jegyzett, a SZÉP kártya tapasztalatairól, 2014-es terveiről szóló előterjesztéséhez fűzött szóbeli kiegészítésében fejtette ki az ülésen Kovács István, a MSZÉSZ főtitkára. A turisztikai helyettes államtitkárságnál jelenleg folyik a javaslat értékelése.

SZÉP számok
Jelenleg a 866 ezer kártyabirtokos majd 50 ezer elfogadóhelyen fizethet a SZÉP kártyával, és idén százezer fővel nőtt a kártyabirtokosok száma. Augusztus végéig 121 milliárd forint feltöltés érkezett a munkáltatók részéről a kártyákra.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo