1,2 milliárd euró befektetés,7000 új munkahely

Az éves költségvetésének közel 133-szorosát hozta be befektetésekben Magyarországra a HITA, azaz a Nemzeti Külgazdasági Hivatal. Az éves szinten 9 millió euróból gazdálkodó HITA segítségével 2013-ban megvalósult beruházásoknak köszönhetően, ugyanis összesen 1,2 milliárd euró befektetés érkezett az országba, a magyarországi gyártók külpiaci tevékenységének támogatása pedig 420,772 millió euró (1 éven belül várható) exportbővülést eredményezhet. A HITA 2013-as évet záró sajtótájékoztatóján mutatta be december 1-jével kinevezett új elnökét, Berényi Jánost, illetve a szervezet fő tevékenységi körében, azaz a befektetésösztönzés és az exportfejlesztés terén elért 2013-as főbb eredményeit.

Berényi János a HITA új elnöke Kép:HITA

2013 folyamán a HITA 35 befektetési projekt sikeres lezárásához járult hozzá tevékenységével, aminek köszönhetően összesen 1,2 milliárd euró működő tőke érkezett Magyarországra és közvetlenül 7000 új munkahelyet teremtett. Bödőcs Róbert a HITA üzletfejlesztési és befektetésösztönzési elnökhelyettese bemutatta az év kiemelkedően nagy volumenű beruházásait: az 1000 munkahelyet teremtő Takata projektet, a 950 állást létrehozó Hankook 2.-t, az Opel 800 fős bővítését és a Coloplast 701 új munkahelyet létesítő beruházását. Bödőcs hozzátette, hogy: „a HITA ezen kívül jelenleg 101 befektetési portfóliót kezel, amelyek, ha mind pozitív döntéssel zárul, 20000 új munkahelyet teremtenek és 3 milliárd eurónyi tőkét hoznak Magyarországra”.

A HITA „Befektetőbarát Településekért” programja keretében eddig összesen 81 önkormányzat nyerte el a Befektetőbarát Település címet. A Befektetőbarát Településeket a HITA regionális hálózata proaktív módon külföldi testvérvárosi bemutatkozásokkal, és külföldi befektetői partnerek számára célzott bemutatkozási lehetőségekkel segíti. Emellett a hazai vállalatok beszállítóvá válását is számos eszközzel támogatja a Hivatal: az egyes cégekkel közösen szervezett beszállítói információs napoktól a Kaizen-Lean tréningeken át egészen a beszállítói adatbázisig, mely egy virtuális piactér integrátorok és potenciális beszállítók között.

Az exportfejlesztéshez kapcsolódóan a HITA legfontosabb feladata a magyarországi gyártók külpiaci törekvéseinek támogatása. 2013-ban a 434 szakmai (külföldi és belföldi) exportfejlesztési programon összesen 4806 vállalkozás vett részt. A rendezvények által generált exportbővülés 1 éven belül várható értéke 420 millió euró.

Az év elején meghirdetett kereskedelemfejlesztési pályázaton 350 cég 400 millió forint értékben nyert támogatást exportja megerősítéséhez a HITA-tól, december elején pedig Év Exportőre díjátadón külön is elismerte az év legkiválóbb exportteljesítményt nyújtó cégeit.

A tudás átadási platformok közül is egyik legjelentősebb a „KKV Akadémia”, amely külpiacokon hasznos menedzsmentismeretekkel ismerteti meg a képzésen résztvevő üzletembereket.

Mindemellett magas szintű (miniszterelnöki, miniszteri, államtitkári szintű) látogatásokhoz kapcsolódó ki-, és beutazó exportőri delegációt szervezett a HITA Libanonba, Jordániába, Portugáliába, Szlovéniába, Lengyelországba, Indiába, Japánba, Macedóniába és Törökországba. Továbbá gazdasági vegyes bizottsági ülést szervezett Albánia, Bosznia-Hercegovina, Montenegró, Moldova, Üzbegisztán, Belarusz Köztársaság, Oroszország, India, Törökország, Kuvait, Szlovákia, Macedónia, Georgia, Vietnám, Brazília, Mongólia, Flamand és Türingia relációkban.

Bilek Péter a HITA kormányzati kapcsolatokért felelős elnökhelyettese a látogatásokhoz kapcsolódóan kifejtette, hogy: „- tapasztalataink szerint a felső szintű látogatásokkal olyan kapukat nyitottunk meg a cégek előtt, amelyek maguktól nem nyíltak volna meg számukra”.

A külpiaci relációs tájékoztató rendezvénysorozat keretében 12 megyeszékhelyen mutatta be a HITA az orosz, szerb és ukrán, valamint a szlovák, osztrák és olasz piac sajátosságait. A rendezvényeken résztvevő cégek közel 300 kétoldalú tárgyalást bonyolítottak le. A vidéki cégek exportját a hálózat regionális és ágazati fókusszal megszervezett üzletember-találkozókkal, valamint egyénre szabott exportfejlesztési szolgáltatáscsomaggal segíti, építve a határon átnyúló kapcsolatokra is a határ menti térségekben.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo