Van, ahol könnyebb hitelhez jutni

Harmincmillió forint összegű kamattámogatást ad a nyíregyházi önkormányzat a város mikrohitelt felvevő vállalkozóinak - tette közzé a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhely helyhatósága az Önkormányzati Sajtószolgálat (ÖS) honlapján.

Az önkormányzat és a kölcsönt kihelyező PRIMOM Vállalkozásélénkítő Alapítvány vezetői májusban írták alá a kamattámogatásról a szerződést, s a hitelt felvevők visszamenőleg, 2009. január elsejéig megkapják az összeget - mondta Kovács István, az alapítvány ügyvezető igazgatója. A visszamenőleges támogatás 20 vállalkozást érint, amelyek egyenként 1,5 és 10 millió forint közötti összegű mikrohitel kölcsönt vettek fel a PRIMOM-tól. Az alapítvány június végéig utalja át a 8 millió 780 ezer forint önkormányzati kamattámogatást az érintett vállalkozásoknak.

A nyíregyházi helyhatóság a kamattámogatást azért határozta el, hogy segítse a város vállalkozásainak hitelhez jutását, mert a banki kölcsönkihelyezés a gazdasági-pénzügyi válság következtében az utóbbi időben szinte ellehetetlenült.

Hét évig adómentesen

A vállalkozások az Új Magyarország Mikrohitel Program keretében beruházás esetén 3,25 százalékos kamattámogatást kapnak 3 évig, míg forgóeszköz-kölcsönnél 1,5 évre szól a pénzügyi segítség. Az országos Mikrohitel Alaptól felvett összegnél pedig 4,5 százalékos a kamattámogatás mértéke, ugyancsak 3, illetve 1,5 évig. A nyíregyházi önkormányzat hét éve helyi adómentességet is ad 2,5 millió forint éves árbevételig a város kisvállalkozóinak. A hét év alatt az érintettek több, mint egymilliárd forint közteher megfizetésétől mentesültek.

A helyhatóság emellett úgy is segíti a település vállalkozásait, hogy információval látja el őket a helyi közbeszerzési pályázaton való induláshoz, amelyen az idén és jövőre, összesen 25 milliárd forint értékű beruházásnál nyerhetnek megrendeléseket.

Véleményvezér

Elképesztő nagyságú adófizetői pénzt kapott Áder János alapítványa

Elképesztő nagyságú adófizetői pénzt kapott Áder János alapítványa 

A Fidesz politikusai nem tudják ott hagyni az állami zsíros bödönt.
Mészáros Lőrinc és neje hatalmas luxusba fojtotta a magyar fanyalgók miatt érzett bánatát

Mészáros Lőrinc és neje hatalmas luxusba fojtotta a magyar fanyalgók miatt érzett bánatát 

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő ismét utolérte a Mészáros házaspárt.
Újabb eseményt szervez Karácsony Gergely

Újabb eseményt szervez Karácsony Gergely 

Nem nyugszik a főpolgármester.
Nincs neurológiai betegsége Orbán Viktornak

Nincs neurológiai betegsége Orbán Viktornak 

Nyelvi botlás lehetett csak.
Lázár János hatalmas öngólja, a betiltott vonatinfó helyére egyre újabb verziók születnek

Lázár János hatalmas öngólja, a betiltott vonatinfó helyére egyre újabb verziók születnek 

A betiltás a digitális világban immár mulatság tárgya.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo