Új hitellehetőségek társasházaknak

Nem fél a kormányzati megszorításoktól, a gyorsuló inflációtól az OTP Lakástakarék, mely a kétszemélyes piacán tavaly is, az idén is új termékekkel tudott megjelenni.

Társasházakat, lakásszövetkezeteket, s nem mellékesen a számukra építőipari szolgáltatásokat kínáló vállalkozásokat hozhat kedvezőbb helyzetbe az OTP Lakástakarékpénztár Zrt. több újszerű terméke. A szakosított pénzintézet, élve a jogszabály adta új lehetőségekkel, nagyobb hitelekkel segítheti a felújításokat, korszerűsítéseket: a több mint 240 lakással rendelkező lakóközösségek például az eddigi 15 780 000 forint helyett 23 850 000 forintot fordíthatnak a munkálatokra banki forrásból.  A jelzálog-bejegyzés nélkül is létrehozható felújítási alap esetén a társasházak kamattámogatással kalkulálhatnak, melynek mértéke az első 5 évben 70 százalék, a második 5 évben 35 százalék. E lakástakarék-pénztári konstrukciónál is számolni lehet az állam 30 százalékos támogatásával. Már egy havi elő-takarékosság után is akár 16 millió forinttal kalkulálhat a felújításban érdekelt társasház. A bank piacra lép áthidaló kölcsönnel is, természetesen ezt a pénzügyi terméket is lakáscélokra kínálja. Ugyancsak élhetnek ilyen lehetőséggel a társasházak, a 8,99 százalékos kamat és 2 százalék kezelési költség fejében kínált áthidaló kölcsönt - lakásonként 100 ezer forintot - 4 millió forintig jelzálog fedezet nélkül is igényelni lehet.

Az újszerű termékek bemutatása mellett a múlt esztendő üzleti adatainak ismertetésére vállalkozott az OTP Lakástakarék Rt., a június 8-án tartott sajtótájékoztatón dr. Hegedűs Éva elnök makrogazdasági összefüggéseket részletezett az újságírók előtt. Tavaly a reálkeresetek kiáramlása és a háztartások megtakarítási kedvének javulása kedvező folyamatokat indított el a lakástakarék-pénztári piacon. Ahhoz nem fér kétség, hogy az idei folytatást befolyásolja a kormányzat megszorító intézkedéseket tartalmazó csomagja, ugyanakkor Hegedűs Éva szerint a mérsékeltebben növekvő bruttó keresetek, a gyorsuló infláció és a kisebb megtakarítási hajlandóság sem okoz érzékeny visszaesést az üzletágukban.

A bank elégedetten nyugtázhatta, hogy a lakástakarék-pénztári konstrukció kínálta hozam jelentős mértékben haladta meg a hasonló futamidejű állampapírok hozamát. A növekedési lehetőség pedig változatlanul jelentős, hiszen Magyarországon csupán 10 százalék a lakástakarék-pénztári "lefedettség", ellentétben az uniós 40-70 százalékos aránnyal. A pénzintézet több termékújdonsággal rukkolt elő 2005-ben, így az alacsony törlesztésű deviza lakáshitellel, a szabad felhasználású alacsony törlesztésű jelzáloghitellel, s azzal a termékcsaláddal, amelynek kamata 4,5 százalék. Az anyabankkal közös finanszírozások egyenletesen növekvő keresletnek örvendenek a piacon. A legfőbb mérlegadatok között szerepel a csaknem 90 milliárd forintot kitevő mérlegfőösszeg, s a 1,7 milliárdos adózott eredmény. Az élő szerződések darabszámát tekintve 60 százalékos az OTP Lakástakarékpénztár Zrt. piaci részesedése a vele együtt kétszereplős piacon, s a december 31-én még "csak" 49 százalékos betétállomány részesedése március 31-én már 50,6 százalékra módosult.

Véleményvezér

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok

Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok 

Hatalmas és nehézkes az orosz hadsereg, kárt okozni főleg a tömegével tud, nem pedig a csapások precizitásával.
A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók

A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók 

A lengyelek sikeresen zárkóznak fel Nyugathoz.
A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból

A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból 

Trump békegalamb helyett egyre inkább ragadozóként viselkedik.
A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns

A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns 

Sok mindenre nem gondoltak a Brexit rajongók.
Bora Borán landolt Mészáros Lőrinc és neje

Bora Borán landolt Mészáros Lőrinc és neje 

Mi toljuk a havat, Lölő pedig a hasát sütteti.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo