Tovább bővült a milliárdos adósok klubja

Az év első háromnegyedében 2398-ra bővült azon cégek listája, amelyek adóhiánya legalább 180 napja folyamatosan meghaladja a 100 millió forintot. Ezen cégeknél a hiányt az adóellenőrök tárják fel (szemben az adótartozással, amikor az adózó bevallja ugyan, ám nem fizeti be az adót) – közölte a feketelista.hu.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az adóhatóság által az idén megállapított adóhiányok összege meghaladta a 61,5 milliárd forintot, miközben a különböző jogkövetkezmények miatt további 51,4 milliárd forint bírság sújtotta a vétkes cégeket. Az adóhiány azonban csak egy része a teljes hátralékállománynak, annak nagysága ugyanis 2268 milliárd forintra rúg. A behajtásra azonban kevés az esély, hiszen a hátralékosok között mindössze 26 százalék(!) a működő cégek aránya. Ezektől pedig a legoptimistább becslések szerint is legfeljebb 582 milliárd forint beszedését lehet remélni.

Hússzor a szégyentáblán

Az adóhatóság 1996 óta minden negyedévben nyilvánosságra hozza azoknak a cégeknek a listáját, amelyek a tárgynegyedévben százmillió forintnál több adóhiányt halmoztak fel. Emiatt vannak olyan cégek, amelyek e listára már több mint hússzor kerültek fel.

Az idei lista első tíz „helyezettje” beiratkozhatna a „milliárdos” adósok klubjába is. Félmilliárd forintos vagy annál nagyobb hiányt pedig összesen 27 cégnél tártak fel az adóellenőrök, de a századik „helyre” sorolt társaság hiánya is meghaladja a 200 millió forintot.

A száz közül 96 cég kft., mindössze kettő részvénytársaság és ugyanennyi a betéti társaság. Egy évvel ezelőtt a részvénytársaságok még 13 százalékos, a betéti társaságok pedig 17 százalékos aránnyal szerepeltek az első száz között. Az elmarasztalt cégek mintegy kétharmada továbbra is a kereskedelmi és szolgáltató ágazatból kerül ki, ezt követően a legtöbben (kilencen) vagyonvédelemmel foglalkoznak.

Vidékiek a „dobogón”

Budapest gazdasági súlyánál jóval nagyobb arányban képviselteti magát a tabellán; a tavalyi ötvennel szemben most 55 fővárosi társaság található a száz legnagyobb adóhiányos cég között. A nagyvárosok közül Győr neve szerepel a legtöbbször, ötször. Az viszont feltűnő, hogy az első tíz helyre sorolt adóhiányos társaságot három vidéki cég „vezeti”.

Kis cégek nagy adóhiányai
Megdöbbentő az az összesítés is, amelyet az elmúlt tíz év adóhiányos cégeiről állított össze a feketelista.hu. A „rekordot” évek óta a miskolci DAM 2004 Acél- és Hengermű Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. tartja, ahol egy évtized alatt 6,743 milliárd forintra duzzadt a megállapított adóhiány és 5, 923 milliárd forint a jogkövetkezmények miatti bírságok összege. Nem sokkal marad el a budapesti Szinyei Merse Pál utca 21. szám alatt bejegyzett ES-TEAM Nagykereskedelmi Kft. (5,985 milliárd hiány és 3,876 milliárd jogkövetkezmények), valamint az ugyancsak a fővárosban, az Akácfa utca 30. számú címen szereplő SEACOMP Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. sem, 4,918 milliárd forint hiány és 4,615 milliárd forintot kitevő jogkövetkezményekkel.
Felvetődhet a kérdés annak kapcsán is, hogyan leplezhettek le az adóellenőrök több százmilliós hiányokat kis betéti társaságoknál. Az idei százas toplistára került például a budapesti (Alkotmány utca 10.) Studio Seven Számítástechnikai és Szolgáltató Bt., ahol júliusban több mint 461 millió forint adóhiányt állapítottak meg, és az összeg még 408 millió forint jogkövetkezményi bírságokkal is párosul. Ugyancsak a „százasok” között olvasható a nagykőrösi (Pöcök dűlő 3.) KUN TRANS FUVAR Fuvarozó Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. neve, itt áprilisban jártak az ellenőrök, és 325 millió forint adóhiányt tártak fel. A kis cég befizetési kötelezettségeit további 235 millió forintot kitevő jogkövetkezményi bírságok növelik.
Nehéz megmagyarázni, hogyan számolhatta el magát több mint 1,891 milliárd forint adóval a kecskeméti Extra-Busines Kereskedelmi Kft. (nem beszélve a megállapított 1,737 milliárd forint jogkövetkezményekről). Csaknem hasonló nagyságú hiányt (1,852 milliárd forint) állapítottak meg az adóellenőrök a nagykátai Vargesz'80 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-nél, megtoldva a megközelítően 1,680 milliárd forint jogkövetkezményekből adódó elmarasztalásokkal. Lőrinciben van bejegyezve a Freedom 2005 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.; itt 1,482 milliárd forint adóhiányt tártak fel.

A kétes dicsőségű rangsor további „pontszerző” helyein hét fővárosi társaság következik. A Szerencs utca 172. szám alatt szereplő Csibe Trans Kft.-nél 1,371 milliárd forint, a Központi út 18. számon bejegyzett Agria Meat Húskereskedő Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-nél 1,319 milliárd forint hiányt tártak fel az ellenőrök. A Százszorszép utca 47. szám alatt található Can-Am Euro Nemzetközi Kereskedelmi Kft.-nél 1,284 milliárd forint adó befizetéséről feledkeztek meg. A Mészáros József utca 1. szám alatt bejegyzett Gamma Food Élelmiszerforgalmazó Kft. pénzügyi ügyintézői 1,2 milliárd forint adó bevallásával „tévedtek”. A Hamvas utca 7–9. számú címen van bejegyezve a Trend-Web Kiadó és Szolgáltató Kft.; itt 1,041 milliárd forint adóhiányt mutattak ki a hatóság emberei.

 

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo