Nem estünk pánikba Bajnai bejelentése után

Az MTI által megkérdezett bankok többségénél nem érzik, hogy megnőtt volna a kereslet az államilag támogatott lakáshitelek, a szocpol, félszocpol iránt, miután Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt április 2-án nyilvánosságra hozott elképzelései között szerepel a lakástámogatások, a szociálpolitikai kedvezmény és az állami kamattámogatás felfüggesztése is július 1-től.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgadászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az FHB-nál az elmúlt hetekben növekedett a támogatott lakáshitelek iránti kereslet - mondta az MTI-nek Kappéter Béla, az FHB Jelzálogbank kommunikációs igazgatója. Az igazgató szerint azonban az érdeklődők, szerződők 80 százaléka már a Bajnai-csomag nyilvánosságra kerülése előtt is a támogatott forinthiteleket kereste. Úgy vélekedett, hogy ebben a szezonális hatásoknak, a frankhitelek eltűnésének és az euró hitelek átárazódásának is szerepe lehet.

Az igazgató szerint még nem lehet tudni, hogy a tervezett intézkedések - az állami kamattámogatás, a szocpol, félszocpol felfüggesztése július 1-jétől - a vásárlások előrehozásával járnak-e.

A feltételek most is szigorúak

Az Erste Bank ugyan 2008 februárjához képest az idén februárban majdnem tízszer több kiegészített kamattámogatásos hitelt folyósított, de emögött a bank televíziós kampánya játszotta a legnagyobb szerepet - véli a pénzintézet. Az Erste szakembere úgy látja, hogy ez az a hitel, ami árazásában felveszi a versenyt a devizahitelekkel.

A banknál érezhetően megnőtt a szocpol és félszocpol iránt érdeklődők száma. Ez a konkrét befogadásokban még nem jelentkezik a jelenleg is meglehetősen szigorú feltételek miatt, de várhatóan a befogadások is nőni fognak - vélik az Erténél.

A K and H banknál az elmúlt pár hétben a támogatott forint lakáshitelek iránti érdeklődés némileg emelkedett, de nem jelentősen. Várhatónak nevezték a fogyasztói igények átmeneti erősödését, kiugró emelkedésre azonban nem számítanak, mert a jogszabályi feltételek továbbra is szigorúak, viszonylag kevésnek tudnak megfelelni a támogatási kritériumoknak.

A CIB nem vár növekedést

A CIB banknál általánosságban elmondták, hogy a teljes hitelpiacon erőteljes visszaesés tapasztalható, amely a korábbi években megszokott szezonalitáson is túlmutat. A támogatott hitelek megszűnését követően a támogatásra - jelenleg - jogosult ügyfelek túlnyomó része nagy valószínűséggel deviza alapú hitelt fog igényelni, mivel a tisztán piaci feltételekkel igényelhető, piaci kamatozású forintalapú hitelek nagyon drágák. Így a támogatott hitelek megszűnése a CIB szerint nem fogja drasztikusan befolyásolni az új ingatlanfedezetes hiteligénylések volumenét. "Mindössze" a jövőben igényelt hitelek típusára lesz hatással.

Amennyiben a kormány megszűnteti a szóban forgó támogatásokat, akkor várható, hogy a kedvezményre jogosult ügyfelek igyekeznek még a szigorítások bevezetését megelőzően beadni a bankokhoz a kérelmüket. Ugyanakkor például a szocpolra vonatkozóan olyan szigorúak az előírások, hogy akik eddig ezeknek nem tudtak eleget tenni, azok most "nagy hirtelenjében" sem fognak tudni - vélekednek. A CIB Banknál nem tapasztalták az érdeklődés megugrását, és a jövőt illetően sem gondolják, hogy akár a volumen, akár a darabszám jelentősen növekedne.

Véleményvezér

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.
Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein

Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein 

Immár a tengereken is folyik a háború.
Jönnek a Budapest-logós Pride pólók

Jönnek a Budapest-logós Pride pólók 

Az Orbán Viktorral szembeni ellenállás kereskedelmi vetületet kap.
Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői

Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői 

Bár egyetlen gyermeket nem ért sérelem a Pride miatt a résztvevők gigabüntetést kapnak.
Elképesztő nagyságú adófizetői pénzt kapott Áder János alapítványa

Elképesztő nagyságú adófizetői pénzt kapott Áder János alapítványa 

A Fidesz politikusai nem tudják ott hagyni az állami zsíros bödönt.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo