Nem kell a segítség a devizahitelesnek?

Akár több százezer forint kamat megfizetése alól mentesülhetnek azok a deviza alapú jelzáloghitelesek, akik belépnek az árfolyamgát rendszerbe. Ennek ellenére eddig nem volt igazán erőteljes az érdeklődés: a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) adatai szerint szeptember végéig az érintettek kevesebb mint 15 százaléka nyitott gyűjtőszámlát. A bankok előzetesen 75 százalékos részvételre számítottak.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Már csak néhány hetük (összesen 23 munkanap) maradt a rögzített árfolyamú törlesztési konstrukcióhoz való csatlakozásra azoknak a deviza alapú jelzáloghiteles fogyasztóknak, akik még nem igényelték ezt a konstrukciót. Az év végi várható banki torlódások miatt célszerű nem a legutolsó napokra hagyni az árfolyamgát rendszerébe való jelentkezést. A részvétel azért is megfontolandó, mert – csakúgy, mint a múltban – a devizaárfolyamok a következő hónapokban és években is jelentősen változhatnak, ami időlegesen jelentősen megnövelheti az ügyfelek havi, forintban kifejezett törlesztési terhét – hívta fel a figyelmet a PSZÁF közleményben.

Árfolyamrögzítés
A kormány tavaly decemberben állapodott meg a Magyar Bankszövetséggel a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítésére vonatkozó szabályok módosításáról. A parlament márciusban fogadta el a szabályokat, amelyek alapján áprilistól lehet az árfolyamgátat igényelni.
Átlagosan 400-550 ezer forint lehetne a megtakarítás

A felügyelet adatai szerint szeptember 30-ig közel 65 ezer darab gyűjtőszámlát nyitottak meg a hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások deviza alapú jelzáloghiteles ügyfeleik igénylése alapján. Mivel a lehetséges igénybe vevők teljes köre közel 450 ezer fő, így az érintettek mintegy 14,4 százaléka lépett már be az árfolyamgát konstrukciójába. Ez az arány a lehetséges teljes hitelállományra vetítve csaknem 20 százalékos.

A PSZÁF számításai szerint az árfolyamgát konstrukcióban részt vevő tipikus ügyfél jelzálogalapú hitele esetén (a meglévő hitelekre ma jellemző átlagkamatot, ám különböző lehetséges devizaárfolyamokat és budapesti bankközi kamatláb /BUBOR/ forgatókönyveket feltételezve) átlagosan 400-550 ezer forint kamat megfizetésétől mentesül oly módon, hogy az állam és a hitelintézetek átvállalják helyette a gyűjtőszámlára kerülő árfolyam-különbözet kamatrészét.

Az adott ügyfél az alkalmazott alacsonyabb árfolyam miatt csökkenő havi törlesztőrészleteken megspórolt összeget tovább növelheti különböző megtakarítási formákkal (pl. bankbetét, állami támogatással járó lakás-takarékpénztári elhelyezés, tartós befektetési szerződés, megtakarítási számla, állampapír, nyugdíj-előtakarékossági számla). A kiszámítható, öt évig stabil és alacsonyabb mértékű törlesztőrészletek révén felszabaduló összegeket azért is célszerű fialtatni (és nem fogyasztási célokra fordítani), mert ennek révén az ügyfél még inkább képes lesz az árfolyamrögzítés futamidejének lejárta utáni terheket is fizetni.

Korlátja van a rögzítés utáni törlesztőrészlet emelkedésnek

A jogszabály tiltja, hogy az árfolyamrögzítés futamidejének lejártával az ügyfélre vállalhatatlan mértékű törlesztési kötelezettség háruljon az ismét piaci árfolyamon történő hiteltörlesztés és a gyűjtőszámlahitel részleteinek együttes fizetésével. A gyűjtőszámlahitel után fizetendő törlesztőrészlet mértékét ugyanis egy kormányrendelet szerint a hitelt nyújtó pénzügyi intézmény több körülmény együttes figyelembe vételével úgy köteles megállapítani, hogy a gyűjtőszámlahitel után fizetendő törlesztőrészlet – a kamattal és egyéb költségekkel együtt – ne haladja meg a rögzítés periódusa alatt fizetett utolsó törlesztőrészlet 15 százalékát.

A PSZÁF az érvek felsorolása mellett közleményében felhívta a figyelmet arra, hogy érdemes mielőbb döntésre jutniok a deviza alapú jelzáloghiteleseknek az árfolyamgát konstrukcióba való belépésük tekintetében és ennek érdekében bankjukat mielőbb felkeresni, elkerülendő az év végi tumultust.

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo