Jogosulatlan EU-támogatások: elindultak itthon a letartóztatások

Újabb három gyanúsítottja van egy több száz milliós költségvetési csalás miatt folyó nyomozásnak, a rendelkezésre álló adatok szerint az elkövetők valótlan tartalmú kérelmekkel jogosulatlanul igényeltek uniós területalapú támogatásokat – közölte a Fővárosi Főügyészség az MTI-vel.

Kép:Pixabay

A bűnüldöző hatóságok információi szerint a bűnszervezet tagjai az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal által kezelt egységes területalapú támogatások jogosulatlan megszerzése céljából 2011 és 2013 között valótlan tartalmú támogatási kérelmeket nyújtottak be, és így okoztak több száz millió forint kárt a költségvetésnek.

A bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt folyó ügyben a Fővárosi Főügyészség a napokban három gyanúsított előzetes letartóztatását indítványozta, a bíróság mindhárom gyanúsítottat letartóztatásba helyezte. Az ügynek jelenleg 23 gyanúsítottja van.

A Fővárosi Főügyészség közleményében kitért arra is, hogy uniós területalapú támogatások jogosulatlan igénylése miatt egy hónappal ezelőtt egy hasonló ügyben, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt 84 emberrel szemben emeltek vádat.

Csepreghy Nándor államtitkár korábban itt beszélt arról, hogy szigorú ellenőrzéseket terveznek a pályázati pénzek jogos felhasználásának vizsgálata érdekében.

Véleményvezér

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo