Vállalatvezető helyett változásvezető?

Miért ül le egy asztalhoz többek között a GE, a Heineken, a Masterplast, a McDonald's, a Nestlé és a Pannónia Ethanol vezérigazgatója, másik 25 vezérigazgatóval együtt? A változásért!

Kép: PP archív

Az ősz folyamán 3 alkalommal, több mint 10 iparág összesen 31 első számú vállalatvezetője ült le egy asztalhoz a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) felsővezetői kerekasztalain, hogy megvitassák, milyen üzleti válaszok adhatók hazánk jelentős társadalmi, környezeti és gazdasági kihívásaira.

Az Action 2020 Magyarország program első évében, 2014-ben  a szervezet a  makroszintre fókuszált: 5 területen összesen 20 célt fogalmazott meg több mint 100 üzleti, civil és tudományos szakértő bevonásával. Most pedig eljött a cselekvés ideje!

„Nagyon komoly vállalati aktivitást tapasztaltunk:  konkrét, üzleti megoldásokkal és vállalásokkal ismerkedhettünk meg, amelyek hozzájárulnak  az Action 2020 programban megfogalmazott célok megvalósulásához – mondta el Salgó István, a BCSDH elnöke. – Célunk, hogy elismertessük azt, hogy a fenntarthatóságot az üzleti megoldások tudják biztosítani, és hogy megismertessünk nagy hatású, könnyen adaptálható, vonzó, inspiráló és nem utolsósorban mérhető üzleti megoldásokat minél több vállalattal és a közvéleménnyel. A találkozók azt mutatják, hogy igenis sok változásvezető  van, akik példaként utat mutatnak az üzleti élet többi szereplőjének, hogyan lehet az üzleti célok megvalósítását is elősegítő  fenntarthatósági megoldásokat  beépíteni a fő tevékenységükbe.”

Az idei Párizsi Klímacsúcs előkészítése során egyre inkább  egyértelművé vált, hogy a fenntarthatóság különböző témaköreiben mind kormányzati, mind vállalati szinten minden országban vannak tervek, elképzelések, sőt megoldások is. Magyar szempontból jelenleg az egyik leghangsúlyosabb kérdés a foglalkoztatás, ahol a kerekasztalokon számos nagyon komoly vállalati megoldás is elhangzott azzal, hogy a jelenlegi gondok hosszabb távú kezelése kormányzati intézkedéseket igényel.

„További csatlakozókat és változásvezetőket is keresünk. A felsővezetői kerekasztalokon a különböző iparágak és vállalatméretek különböző szempontjai segítenek minket abban, hogy nagyon széles palettán, sokszínű üzleti megoldásokat azonosítsunk. Fontos, hogy találjunk olyan megoldásokat, amelyek hatása a vállalati szintről kiterjeszthető makroszintre is” – mondta el Ifj. Chikán Attila, az Action 2020 Magyarország munkacsoport vezetője, az ALTEO Group vezérigazgatója.

Vannak megoldások és vannak változásvezetők. A BCSDH november 19-i üzleti ebédjén mindenki találkozhat velük. Az esemény díszvendége és egyik előadója Peter Bakker, a BCSDH anyaszervezetének, az Üzleti Világtanácsnak (WBCSD) az elnöke lesz.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo