Semmit sem lassult a globális felmelegedés

Új tanulmány cáfolja, hogy a globális felmelegedés üteme lelassult volna az utóbbi 15 évben. Az ENSZ által is hangoztatott elmélet hibás adatokon alapszik, a felmelegedés ugyanolyan tempóban folyik, mint korábban.

Kép: freeimages.com

Sok szakértő nézete szerint a globális felmelegedés üteme lelassult 1998 és 2014 között. Az adatok új elemzése azonban megerősítette: a feltételezés onnan származik, hogy a tudósok alábecsülték az óceáni hőmérséklet változását. A „globális felmelegedési hiányának” elméletét az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének (IPCC) is támogatta 2013-as jelentésében, amely szerint a Föld felszíni hőmérséklete sokkal kisebb növekedést mutatott az elmúlt 15 évben, mint az előző 30 és 60 évben. Számos tanulmány vonta kétségbe a lassulást, ezek közül az amerikai óceán- és légkörkutató hivatal (NOAA) elemzése volt a legnagyobb jelentőségű, mely a Science tudományos lapban jelent meg tavaly.

A NOAA kutatói szerint az óceáni hőmérséklet változását rendszeresen alábecsülik a főbb globális klímamodellek. A szerzők kimutatták, hogy a mérőbóják rendszerint kicsit alacsonyabb hőmérsékletet mérnek, mint más, hajóalapú rendszerek. Az 1990-as években az adatok legnagyobb része hajóval végzett mérésekből származott, míg újabban a pontosabb értéket adó mérőbóják nyújtják az adatok 85 százalékát. Amikor a kutatók korrigálták az adatokat, és figyelembe vették a bóják „hidegebb eredményeit”, arra a következtetésre jutottak, hogy az óceánok 0,12 Celsius-fokot melegedtek 2000 óta, ami majdnem kétszer olyan gyors melegedési ütemet jelent, mint a korábban becsült 0,07 fok.

A NOAA-tanulmány szerzői ennek fényében azt jelentették ki, hogy a 21. század első 15 évének melegedése nem különbözik az 1950-1999 közötti időszakétól, amikor az emberi tevékenységből származó szén-dioxid-kibocsátás jelentősen befolyásolta a hőmérsékletet. Egy friss elemzés is alátámasztja a NOAA-jelentést. A Zeke Hausfather, a Kaliforniai Egyetem (Berkeley) végzős hallgatója vezette kutatócsoport három, egymástól független adatbázist – műholdak, bóják és robothajók méréseit – vizsgálta meg, hogy az óceánok melegedésének valós ütemét megismerje.

„Három különböző eszköztípus adataiból három különálló hőmérsékleti jelentést készítettünk. Az derült ki, hogy mindhárom összhangban van a NOAA adataival. Következtetésünk szerint a hivatal nem manipulálta az adatokat semmilyen módon” – nyilatkozta a BBC-nek a kutatás vezetője.

2016 nem fért a top tízbe, de így is elég meleg volt
Magyarországon 2016 nagy része melegebb és csapadékosabb volt, mint az 1981–2010-es sokévi átlag az Országos Meteorológiai Szolgálat éves elemzése szerint. Az esztendő középhőmérséklete több mint 11 fok volt, a 12. legmelegebb évnek bizonyult 1901 óta, de csaknem 1 fokkal elmaradt el az eddigi legmelegebb 2014-től.

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo