Négyszáz mesterséges fészekkel óvják a veszélyeztetett madarakat

Mintegy négyszáz mesterséges fészket helyezett el nagyfeszültségű távvezetékoszlopain az elmúlt 15 évben a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. (MAVIR); ezekben főleg kerecsensólymok fészkelnek.

Komoly veszélye volt annak, hogy a kerecsensólyom eltűnik a Kárpát-medencéből, az 1980-as években mindössze 13-15 pár fészkelt az ország területén – jelentette ki az M1 aktuális csatorna csütörtöki adásában a Magyar Madártani Egyesület (MME) titkára.

Kép: Pixabay

Fidlóczky József elmondása szerint a sólyomfélék nem raknak fészket, ezeket más madaraktól foglalják el. Harminc éve kezdtek műfészkeket kihelyezni, ebben nagy segítség volt a MAVIR kezdeményezése: a vállalat szakemberekkel és anyagilag is hozzájárul a munkához.

Berczelly Réka, a MAVIR szóvivője hozzátette, tizenöt éve működnek együtt a Magyar Madártani Egyesülettel. A kezdeményezés eredményeként ma már minden második magyarországi kerecsensólyom pár a MAVIR műfészkeiben fészkel, teljes biztonságban.

Egy fészket be is kameráztak, hogy napi 24 órában meg lehessen figyelni a fiókák növekedését. Ebben a fészekben most rekordszámú, öt fióka nevelkedik éppen – árulta el Berczelly Réka.

Fidlóczky József hangsúlyozta a kamerás megfigyelés fontosságát tudományos szempontból: így jól megfigyelhetővé válik például a táplálékbázis is.

Noha a kerecsensólyom-fiókák hamarosan kirepülnek, a fészket ilyenkor más fajok, általában a vándormadár kabasólymok foglalják el – számolt be az MME titkára.

Végleg eltűnhet a világ legkisebb cetfaja
A „tenger pandájának” is nevezett kaliforniai disznódelfinekből napjainkra körülbelül 30 példány maradt fenn a WWF elemzése szerint. A szervezet a világ segítségét kéri a kritikusan veszélyeztetett tengeri emlős megmentésében, amelyért Leonardo DiCaprio is felszólalt. Néhány kattintással most bárki részt vehet a faj megóvásáért vívott küzdelemben.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo