Mi olcsóbb a szénnél?

A Google elindította új stratégiai kezdeményezését, amelynek célja áram előállítása megújuló energiaforrásból, a szénnél olcsóbban. A projekt az RE-C névre hallgat.

Az RE-C jelenleg mérnököket és energetikai szakértőket toboroz, akik a kutatási és fejlesztési munkálatokat irányítanák, amelyek először a napelemekre, a fejlett geotermikus rendszerekre és más területekre koncentrálnak majd. 2008-ban a Google több tízmillió dollárt szándékozik a megújuló erőforrásokra irányuló kutatásra, fejlesztésre és egyéb befektetésekre fordítani, illetve további nagyobb összegeket a korszerű energiával kapcsolatos, jelentős megtérüléssel kecsegtető projektekre.

A napenergiáé a jövő

Nagyszabású, energiaigényes létesítmények kialakításában már nagy gyakorlatunk van hatékony adatközpontjaink révén - mondta Larry Page, a Google társalapítója és termékekért felelős elnöke. "Hasonló kreativitással és szakértelemmel látunk hozzá a megújuló energiaforrásokon alapuló áram-előállítás globális kihívásához, amelynek célja a szénből nyertnél olcsóbb áram."

Page hozzátette: "Már eddig is óriási erőfeszítéseket tettek e téren. Olyan technológiák születtek, amelyek lehetővé teszik a szén-alapú megoldásnál olcsóbb áramfejlesztést - a Nap hőenergiája például igen kézenfekvő módja ennek. Ezenkívül tovább akarunk fejleszteni olyan technológiákat, amelyek szintén költséghatékonynak és környezetkímélőnek bizonyulhatnak. Már most rátaláltunk néhány lehetőségre, de vélhetőleg ennél jóval több merül fel a jövőben."

Még mindig a szén...

A szén jelenleg sokak számára az elsődleges energiaforrás a Földön, hiszen világszinten a villamosáram 40 százaléka innen származik. Az ebből keletkező üvegházhatást okozó gázok környezetkárosító hatása napjaink egyik legnagyobb problémája. A szénnél olcsóbb, megújuló erőforrásból előállított áram a káros emisszió globális csökkentésében kulcsfontosságú szerepet játszana.

"Az olcsóbb, alternatív energia nem csak környezeti, hanem gazdasági szempontból is kritikus fontosságú, hiszen számos olyan ország fejlődéséhez járulhatna hozzá, amelyekben jelenleg minden energiaforrásból hiány van" - magyarázta Sergey Brin, a Google társalapítója és a technológiáért felelős elnöke.

A cég hibrid autót is tervezett a fenntartható fejlődés érdekében.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo