Mérje meg vízlábnyomát, meglepően nagy lesz

Gondolta volna, hogy az a ruha, amit visel, mintegy 20 ezer liter víz felhasználásával készülhetett el, vagy a boltban vásárolt kiló marhahús előállításához több mint 15 ezer liter vízre volt szükség? Pedig ez az igazság. A legértékesebb természeti kincsünket napjainkban úgy pazaroljuk, mintha korlátlan mennyiségben állna rendelkezésre, holott a globális édesvízkészleteink rohamosan csökkennek.  Szóval itt az ideje egy rendhagyó új évi fogadalomnak: 2024-ben figyeljünk oda a vízfelhasználásunkra. A Finish vízlábnyom-kalkulátor segítségével – amely a Pannon Egyetem kutatóinak közreműködésével készült el – mától bárki ellenőrizheti, hogy egy nap alatt átlagosan hány liter valós és virtuális vizet használ el.

„A számok magukért beszélnek. Egy négyfős család ma Magyarországon naponta akár 500-800 liter vizet is elfolyat a szokásos tevékenységeivel. A jó hír az, hogy a rutinok megváltoztatásával ezt lehet csökkenteni. Egy teli kád 120 liter vizet igényel, míg ha a zuhanyzó alá állunk, akkor 40 liter is elég a tisztálkodáshoz. Hasonlóképpen, ha folyóvízzel mosogatjuk el edényeinket, sokkal több vizet pazarlunk el, mint mosogatógéppel” – emelte ki Dr. Galambos Ildikó, a Pannon Egyetem Nagykanizsa Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központ vezetője.

A kézi mosogatás során átlagosan 90 liter vizet használunk el, míg a mosogatógépnek csupán mintegy 10 liter víz kell az edényeink megtisztításához. Vagyis alkalmanként akár 80 liter vizet is meg tudunk spórolni . Ha csak erre az egy dologra odafigyelünk, az éves szinten 29 000 liter vízmegtakarítást jelenthet a háztartásunkban.

„Ezek az adatok is rávilágítanak arra, hogy az életmódunk és a szokásaink nagyban befolyásolják a vízfelhasználásunkat. Fontos felhívni a figyelmet arra, hogy ezen mindannyian könnyen javíthatunk, ha tudatosabb fogyasztókká válunk, akik a valós szükségleteik alapján szerzik be a termékeket és odafigyelnek a háztartásukra. Ezért is hoztuk létre a Finish Vízlábnyom-kalkulátort, amellyel mindannyian pontosabb képet kaphatunk a fogyasztásunkról” – mondta Szinetár Zsófia, a Finish brand marketing menedzsere.

A Finish Vízlábnyom-kalkulátor kérdéssorát a teljességre törekedve állították össze, így az a hétköznapi tevékenységek szinte minden szegmensét lefedi a háztartási munkáktól kezdve a fürdőszoba használaton át a kertápolási feladatokig. Továbbá számba vették azokat a virtuális vízhasználati tényezőket is, amelyekre az embereknek csak közvetetten van ráhatásuk. Ide tartozik például minden olyan vízigény, ami a szolgáltatásokhoz, valamint a termékek előállításához, szállításához kell.

Véleményvezér

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország 

Egykor önálló népek éltek a mai Oroszország nagy részén.
Hátul kullog Magyarország a diplomások számában

Hátul kullog Magyarország a diplomások számában 

A populizmus melegágya az iskolázatlanság.
Fülön csapták Orbán Viktor barátját

Fülön csapták Orbán Viktor barátját 

Az ellenzék ezúttal ártatlan.
Nőtt Ukrajna támogatottsága Európában

Nőtt Ukrajna támogatottsága Európában 

Az ukránok állnak győzelemre, legalábbis Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo