Már csak napok maradtak: így lehet pénzt nyerni társasházi felújításra

Május 31-én zárul le az OTP Bank 2026-os Társasházi Pályázata. A 18 éve futó program idén megújult feltételekkel és megemelt, 50 millió forintos keretösszeggel támogatja a lakóközösségeket abban, hogy élhetőbbé, fenntarthatóbbá és biztonságosabbá tegyék környezetüket.

Már kevesebb, mint két hét áll rendelkezésre azoknak a társasházaknak és lakásszövetkezeteknek, amelyek szeretnének részt venni az OTP Bank idei Társasházi Pályázatán. A pénzintézet arra ösztönzi a lakóközösségeket, hogy használják ki a lehetőséget, és nyújtsák be pályázatukat legkésőbb május végéig.

A 2026-os pályázat egyik legfontosabb újdonsága, hogy a korábbi rangsorolás helyett a nyertesek előre meghatározott, fix összegű támogatásban részesülnek az alapján, hogy az épületben hány lakás van, így a fejlesztések tervezése kiszámíthatóbbá válik. A legjobb 20 pályázó vissza nem térítendő támogatást nyerhet, amely a 40 lakásos vagy nagyobb épületek esetében 3 millió, 39 lakásos vagy kisebb lakásszámú társasházaknál 2 millió forint.

A pályázók idén is két kategóriában indulhatnak:

  • Fenntarthatóbb jövő: az energiahatékonysági és környezetbarát fejlesztéseket támogatja.
  • Biztonságos otthonok: a lakók biztonságát és életminőségét javító beruházásokra fókuszál.

„A visszaszámlálás elindult, de még nem késő belevágni. Úgy véljük, hogy egy társasház lakóinál senki nem tudja jobban, hogy mire van szükség az igazi otthonok megteremtéséhez, épp ezért a Társasházi Pályázat szabad kezet ad a fejlesztési elképzelések megvalósításához. Az idei, megújított díjazási rendszerrel pedig a nyertesek előre tudják, mekkora összegre számíthatnak, ami lényegesen egyszerűbbé teszi a tervezést. Bízunk benne, hogy az utolsó napokban is sok értékes pályázat érkezik” – mondta Dancsné Engler Bernadett, az OTP Bank Mikro- és Kisvállalkozói területének vezetője.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo