Ha fél vállról vesszük, nem fog menni - mire lenne szükség a klímacélok eléréséhez?

Az Európai Unió 2030-ra vonatkozó új környezetvédelmi célkitűzései csak nagy nehézségek árán, az új technológiák tömeges használata melletti komoly elkötelezettség révén és az emberek viselkedésének alapvető megváltozásával valósíthatók meg - közölte a Climact nevű belga klímavédelmi szervezet.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A tanulmány szerint a klímacélok elérhetőek, megvalósításuk azonban drasztikus változást követel az energiafelhasználás, a mezőgazdaság és a közlekedés terén is. Egyebek mellett kiemelték, hogy az utóbbi esetében tíz éven belül az új gépjárművek legalább 60, de inkább 88 százalékának üvegházhatást okozó gázkibocsátás nélkül kell közlekednie. Az új autók legalább 93 százalékának pedig csak éghajlatbarát technológiával szabadna készülnie.

A tanulmány készítői azt írták, hogy az új építésű lakóházak, valamint az üzemek és erőművek energiafelhasználása esetében, valamint a mezőgazdaság területén is nagy erőfeszítésekre lenne szükség a célok eléréséhez. Meglátásuk szerint az EU szénalapú villamosenergia-termelését a jelenlegi 470 terawatt óráról - az Európai Parlament által követelt 55 százalékos célkitűzés eléréséhez - 2030-ra legfeljebb 50 terawatt órára kell csökkenteni, a 65 százalékos célhoz pedig 25 terawatt órára. A lakóépületek 2,3-3,5 százalékát évente olyan mértékben kell korszerűsíteni, hogy azok energiafelhasználása mintegy 80 százalékkal legyen kevesebb.

Kép:Pixabay

A mezőgazdaságot tekintve a klímacélok megvalósíthatósági forgatókönyve egyértelműen kiemeli a mezőgazdasági termékek iránti kereslet megváltozásának szükségességét. A húsfogyasztásnak, különösen a kérődzők húsa fogyasztásának 11-30 százalékkal kellene visszaszorulnia. Ez azt jelenti, hogy a hétköznapi étrendbe sokkal több növényi eredetű fehérjeforrás beépítése szükséges. Ehhez azonban technikai és technológiai átállásra is szükség van a növénytermesztés terméshozamának jelentős növelése érdekében. A kémiai összetételű műtrágyák használatát ezzel egyidejűleg egyre inkább kerülni kell - írták.

Az EU és tagállamai a 2015-ös párizsi klímaegyezmény értelmében kötelezettséget vállaltak arra, hogy 2030-ig az 1990-es szinthez képest legalább 40 százalékkal csökkentik az üvegházhatást okozó gázok hazai kibocsátását.

Az Európai Parlament azt kérte az Európai Bizottságtól, dolgozzon ki olyan tervet, amely 2030-ra 55-65 százalékkal csökkenti az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását, majd törekedjen arra, hogy Európa „a lehető leghamarabb, de legkésőbb 2050-re” teljesen klímasemlegessé váljon.

 

Véleményvezér

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo