Egy döntéssel két darázsfészekbe is belenyúlt Trump

Donald Trump amerikai elnök kedden, a Fehér Házban aláírta azt az elnöki rendeletet, amely két olajvezeték építési tervének felgyorsítását írja elő. Ezzel a döntéssel a környezetvédő szervezetek mellett az indiánokat is sikerült magára haragítania.

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

Kép: Huffingtonpost

Az egyik olajvezeték a Kanada felől induló, és Kanadával közösen építendő Keystone XL, a másik az amerikai szövetségi államokon végighúzódó Dakota. A rendeletek aláírása után újságíróknak leszögezte: a Keystone XL-re vonatkozó államközi megállapodás-tervezet néhány elemét újra kell tárgyalni, s ha a módosításokba a kanadaiak beleegyeznek, akkor megépítik. Donald Trump hangsúlyozta, 28 ezer új munkahelyet teremt a nagyszabású építkezés. A Dakotáról leszögezte: ennek a szerződéses feltételeit az érintett amerikai szerveknek és cégeknek egymás között kell majd áttekinteniük. (Nem ez volt az első alkalom, amikor a frissen beiktatott elnök felhúzta a zöld szervezeteket!)

Mindkét olajvezeték megépítése hosszú idő óta viták kereszttüzében áll. A csaknem 1900 kilométer hosszan húzódó, magánvállalkozásban építendő Keystone XL a kanadai Albertából szállítaná az olajat Nebraskába, ahol csatlakozna egy már meglévő olajvezetékhez. Az erről szóló megállapodást még George W. Bush elnök írta alá, de 2015-ben Obama elnök elvetette a tervet. A Keystone XL-t környezetvédők korábban azért kifogásolták, mert a vezeték különösen szennyezett kőolajat szállítana a kanadai Alberta államból. A szakértők egy része szerint szerfölött veszélyes lehet ilyen típusú kőolajat szállítani Nebraska állam mezőgazdasági területein át. (Ezzel kapcsolatban egyébként Hillary Clinton is ellentmondásos jelzéseket adott.)

A Dakota teljes egészében amerikai területen épülne, Észak-Dakotából indulva Dél-Dakotán és Iowán keresztül Illinois államig érne. A 3,8 milliárd dolláros beruházás csaknem végig magánterületen épül, ám a Dakotában élő sziú indiánok és az őket támogató környezetvédők amiatt tiltakoznak, hogy temetőik és kulturális örökségük egyes részei az építkezés áldozatává válhatnak. Komoly kifogásuk az is, hogy a vezeték áthalad a Missourin, ami a folyó alsó szakaszának a tisztaságát, több millió ember biztonságot ivóvízellátását is veszélyezteti.

Az elnöki rendeletben rögzítette azt is, hogy a vezetékek építésekor amerikai munkásokat kell alkalmazni. Donald Trump arról is döntött, hogy kizárólag az Egyesült Államokban gyártott acélból készülhetnek az amerikai területen lefektetésre kerülő olajvezetékek. Az amerikai elnök azt mondta, hogy ez a döntés "sok embernek ad munkát az acéliparban".

Mi ragyog Észak-Dakotában és a Niger-deltában?
Elképesztő mennyiségű gázt, Magyarország éves fogyasztásának tízszeresét égetik el a kőolaj-kitermelők világszerte. A fáklyázás óriási környezeti károkat okoz, de még mindig jobb, mint ha a gázt egyszerűen a légkörbe engednék. A technológia ugyan rendelkezésre áll a probléma megoldásához, az akarat és a jogszabályok betartatása azonban sok esetben hiányzik.

Véleményvezér

Magyar Péter nyilvánosságra hozta a Fidesz „őszödi beszédét”

Magyar Péter nyilvánosságra hozta a Fidesz „őszödi beszédét” 

A Fidesz eddigi állításával ellentétben nem békepárti.
A magyar vállalkozók az ötödik legmagasabb árat fizetik Európában az áramért

A magyar vállalkozók az ötödik legmagasabb árat fizetik Európában az áramért 

Az európai átlagár felett kapják az áramot a magyar vállalkozók.
A közeli fővárosokban sorra építik a metróvonalakat

A közeli fővárosokban sorra építik a metróvonalakat 

Budapesten is elkelne még néhány metró.
A lengyeleknek sikerült a repülőrajt

A lengyeleknek sikerült a repülőrajt 

A nyomában sem vagyunk a lengyeleknek.
Hadházy Ákos nem vette a szívére, hogy kitiltották a Parlamentből

Hadházy Ákos nem vette a szívére, hogy kitiltották a Parlamentből 

Amikor kitiltanak a munkahelyedről, kicsit vicces.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo