Elektromos autó gyártásába kezd a Xiaomi

A Xiaomi kínai technológiai cég megkapta a Kínai Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság (NDRC) engedélyét elektromos járművek gyártására és ezzel egy lépéssel közelebb került annak a tervének a megvalósulásához, hogy akár már a jövő év elejétől saját autókat készítsen.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A Xiaomi 10 év alatt mintegy 10 milliárd dollárt tervez befektetni az autóiparba, és 2024 első felében tervezi a tömeggyártás elindítását. Eddig azonban kétséges volt, hogy sikerül-e megvalósítani az elképzelést, mivel az NDRC gyakorlatilag felfüggesztette az új elektromos járművek gyártásának elindításához szükséges engedélyek kiadását részben az ágazati kereslet lassulása miatt.

Az NDRC mellett még meg kell szerezni a kínai ipari és informatikai minisztérium engedélyét is, amely azt vizsgálja, hogy az új autómodellek megfelelnek-e a műszaki és biztonsági követelményeknek.

2024-ben indul a gyártás (Fotó: Depositphotos)
2024-ben indul a gyártás (Fotó: Depositphotos)

A Xiaomi júliusban fejezte be pekingi gyárának az építését, amely a jövő évtől évi 100 ezer autó gyártására lesz képes, de a kapacitást évi 200 ezerre tervezik növelni.

Kínában tavaly 5,67 millió new energy vehicles (NEV) gyűjtőnév alatt kategorizált, a teljesen elektromos autókat és különböző hibrideket is magában foglaló alternatív hajtású járművet értékesítettek, ami 90 százalékkal több a 2021. évinél és több mint a fele a globális eladásoknak. Korábban a kínai kormány különféle mechanizmusokat alkalmazott az ilyen járművek gyártásának ösztönzésére.

Ezek között szerepelt az elektromos autókat vásárlók és gyártók támogatása, valamint a kapcsolódó infrastruktúra fejlesztése.

(MTI)

Véleményvezér

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo