Egy talicska pénzt tolunk be a klímavédelembe

A Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programon (KEHOP) belül összesen több mint 1100 milliárd forint szolgálja a klíma- és környezetvédelmet, az energiahatékonysági fejlesztéseket és a megújuló energiák használatát.

Kép:Fotolia

A környezet- és energiahatékonysági programon kívül az önkormányzatok számára elérhető területi operatív programokban, illetve a gazdaságélénkítő programcsomagban is elkülönítettek ezekre a feladatokra forrást - közölte Szabó Zsolt , a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára. Utóbbiban mintegy 760 milliárd forint az energetikai hatékonyság növelésére fordítható - tette hozzá az államtitkár.

Elmondta, az országos klímastratégia összeállításához szükséges megyei programok előkészítő fázisban vannak, kidolgozásukra a következő másfél évben országosan több százmillió forintot kaphatnak a helyhatóságok. A kormány és az NFM a területi klímastratégiák megvalósítását beruházási támogatásokkal és egyéb fejlesztési pénzekkel segíti majd - tette hozzá Szabó Zsolt. Az államtitkár újságírói kérdésre elmondta, az erre vonatkozó pályázatokat folyamatosan írják ki, a stratégia alkalmazása azonban már egy hosszabb távú folyamat lesz, ez fogja meghatározni a következő évtizedeket.

Uniós források környezetvédelemre: az ördög a részletekben
Az új EU tagállamok az uniós források helytelen felhasználásával a tiszta energiára épülő európai gazdaság kerékkötői – világít rá a Bankfigyelő és a Föld Barátai Európa új jelentése. A Magyar Természetvédők Szövetsége által készített magyar fejezetből kiderül: a lakossági energiahatékonyság hiányosságai, a túlzott hulladékégetés- és biomassza-támogatás mellett akad számos pozitívum is a tervekben, amit erősíteni szükséges.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo