Egy mutató, amiben Magyarország megelőzi Svájcot

Magyarország túlfogyasztásának napja május 25-ére esik, és ezzel a nem túl hízelgő helyezéssel olyan országokat előz meg, mint Svájc vagy az Egyesült Királyság. A Föld egésze idén aggasztóan korán, már július 25-én eléri azt a pontot, amelytől kezdve bolygónk lakossága már saját természeti erőforrásait éli fel.

A közgazdászokat már régóta foglalkoztatja, hogy a különféle emberi tevékenységek valós költségeit hogyan lehet kimutatni. Egyre világosabb ugyanis, hogy a költségek közé be kell számítani a környezetkárosító tevékenységek terhét is. Ez a kérdés foglalkoztatta Andrew Simms-t, a sussex-i egyetem közgazdász professzorát is, aki megalkotta a matematikai képletet, amellyel kiszámítható, hogy a Föld és az egyes országok lakossága hány nap alatt használ fel több természeti erőforrást, mint amennyit maga a természet regenerálni képes.

Egy olimpia, ahol nem osztanak aranyérmet

A túlfogyasztás napjának kiszámításakor a Föld által termelt természeti erőforrások adott évi mennyiségét ‒ a Föld úgynevezett biokapacitását ‒ elosztják az emberiség adott évi természeti erőforrás-felhasználásával ‒ ezt nevezzük a világ ökológiai lábnyomának ‒, majd megszorozzák az adott év napjainak számával.

Nem lehetünk büszkék a dátumra
Nem lehetünk büszkék a dátumra
Fotó: Depositphotos

„Magyarországon ez idén az év 146. napjára, azaz május 25-ére esik. Innentől kedve fogyasztanak a magyarok több természeti erőforrást, mint amennyit a Föld regenerálni tud. Magyarország ezzel a helyezéssel a fejlett országok középmezőnyében helyezkedik el” – jelentette ki Suba Levente, a K&H fenntarthatósági vezetője.  Luxemburg ugyanis már február 20-án eléri a fordulópontot, Csehország április 18-án, míg Svájc 2 nappal lemaradva Magyarország mögött, csak május 27-én. Az országok ökolábnyom-olimpiájának sorát Ecuador és Indonézia zárja november 24-én. „Ez azonban egy olyan verseny, amelyen senkinek nem jár aranyérem” – tette hozzá a fenntarthatósági szakember.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo