A tenger olvasztja fel az Antarktiszt

A melegedő óceánvíz az elsődleges oka az Antarktiszi-félsziget nyugati felén lévő gleccserek visszahúzódásának - állapították meg a világon elsőként brit kutatók, akik szerint mivel a félsziget az egyik legnagyobb közreműködője a globális tengerszint-emelkedésnek, ezért az új eredmények segíteni fognak a térség jégveszteségére vonatkozó pontosabb előrejelzések elkészítésében.

A Science című tudományos folyóiratban közölt tanulmány szerint az 1940-es években megkezdett mérések óta a félsziget nyugati részén fekvő 674 gleccser mintegy 90 százaléka visszahúzódott, ám a régió déli jégárjainak esetében a folyamat sokkal gyorsabban zajlik, mint az északiaknál - írta a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő portál.

"A kutatók tisztában vannak azzal, hogy a melegedő óceánvíz pusztítóan hat a hatalmas jégmezőkre a kontinens más részein, de úgy vélték, hogy ennek ellenére a légköri hőmérséklet az elsődleges oka a gleccserek visszahúzódásának. Most azonban már tudjuk, hogy másképp áll a helyzet" - mondta Alison Cook, a walesi Swansea-i Egyetem munkatársa.

Kép: Pixabay

A szakember szerint a félsziget nyugati oldalán lévő gleccserek majdnem mindegyike a tengerben végződik. A kutatók most több évtizeddel ezelőttről való fényképek, valamint műholdfelvételek alapján tanulmányozták a jégmezők peremének változásait.

Egyre nagyobb a baj az óceánokban
Ha a tenger tovább savasodik és a mészhéjú élőlények nem képesek vázat alkotni maguknak, felborul a tengeri élővilág tápláléklánca. Csak az üvegházgáz-emisszió radikális visszafogásával menthetők meg a világ korallszigetei. Fogy az idő.
Az egyetem és a brit antarktiszi kutatóprogram (BAS) szakembereit elsősorban az érdekelte, hogy a vizsgált terület északnyugati gleccsereinek visszahúzódása miért lassabb a déliekénél és a folyamat miért gyorsult fel az 1990-es években. Az óceánvíz hőmérsékletére vonatkozó, több évtizedet felölelő adatok megadták a választ a kérdésekre.

Az eredmények szerint az északnyugati részen hideg az óceán, délebbre haladva azonban egyre melegebbé válik a víz 100 méter alatti mélységben. A melegedés az 1990-es évek óta tart: akkor kezdődött meg a gleccserek visszahúzódásának felgyorsulása.

"A világon elsőként sikerült kimutatnunk, hogy az óceán kulcsszerepet játszik az Antarktiszi-félsziget nyugati részén fekvő gleccserek stabilitásának szabályozásában" - húzta alá Mike Meredith, a BAS szakembere.

A kutatók kiemelték, hogy az új eredmények segíteni fognak a régió jégveszteségére vonatkozó pontosabb előrejelzések elkészítésében.

Véleményvezér

Drámai fordulat az ukrajnai háborúban

Drámai fordulat az ukrajnai háborúban 

Az ukrajnai háború versenyfutás az idővel.
Úgy vernek minket a lengyelek, mint szódás a lovát

Úgy vernek minket a lengyelek, mint szódás a lovát 

A lengyel valuta árfolyama fenn, a magyar lenn.
Karácsony Gergely szerint Bindzsisztán szervezi mini-Dubajt

Karácsony Gergely szerint Bindzsisztán szervezi mini-Dubajt 

Ez a harc lesz a végső?
A tervezett budapesti mini-Dubaj felhőkarcolója pont egy légifolyosóba esik

A tervezett budapesti mini-Dubaj felhőkarcolója pont egy légifolyosóba esik 

Nem tűnik túl átgondoltnak a mini-Dubaj projekt.
A Jobbik volt elnöke szerint Lázár János lebukott

A Jobbik volt elnöke szerint Lázár János lebukott 

Bindzsisztán működik, ahogy kell.
Magyar Péter ezúttal nagyon bele szállt Gulyás Gergelybe

Magyar Péter ezúttal nagyon bele szállt Gulyás Gergelybe 

Kölcsönösen árulással vádolják egymást.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo