Újabb 300 kilométernyi utat kapnak a bringások

Országszerte mintegy 300 kilométer új kerékpárút megépítését teszik lehetővé a következő időszakban az Új Magyarország Fejlesztési Terv regionális prog­ramjainak keretében most megjelent pályázatok. A hét régióban ezúttal össze­sen 11,7 milliárd forint európai uniós támogatásra pályázhatnak a kerékpárutat építeni szándékozó helyi önkormányzatok, önkormányzati társulások, valamint a központi költség­vetési szervek és intézményeik.

Már a 2004-2006-os időszak Nemzeti Fejlesztési Tervében is 2,42 milliárd forint európai uniós pályázati támogatás jutott a kerékpárutak fejlesztésére. Ennek eredményeként az ország 11 pontján összesen 80 kilométernyi új bicikliútnak örülhettek a kerékpárosok. A sikeres uniós pályázatoknak köszönhetően ma már körbe­kerekezhetjük a Tisza-tavat, kerékpárutak hálózzák be a Felső-Tisza vidékét, és bicikliút épült Csongrád és Szentes között, a Tisza árvízvédelmi töltésén, valamint Szentendrén, a Duna árvízvédelmi töltésén is.

A 2007-2013-as időszakban, az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében csaknem 26 milliárd forintot költhetünk új kerékpárutakra országszerte. Ebből a hétéves keretből 2007-ben és 2008-ban összesen 10 milliárd forint EU-támogatás jutott 80 sikeres pályázatra, amelyek összesen mintegy 300 kilométerrel bővítik a hazai kerékpárút-hálózatot.

Ez a hálózat bővülhet most újabb 300 kilométerrel: az ehhez szükséges mintegy 11,7 milliárd forintos európai uniós pályázati keretre a napokban megjelentek a regionális programok pályázatai. Ennek részeként pályázatot lehet benyújtani az állami és önkor­mányzati utak településen belüli átvezető, valamint az önkormányzati, illetve a négy- és öt­számjegyű utak külterületi szakaszaihoz kapcsolódó kerékpárutak építésére, fejleszté­sére, a kerékpáros közlekedéshez szükséges forgalombiztonsági berendezések, közleke­dési táblák beszerzésére, továbbá kerékpártárolók kialakítására is. A helyi önkormány­zatok és társulásaik, valamint a központi költségvetési szervek és intézményeik által el­nyerhető támogatás összege az egyes régiók kiírásától függően 30-300 millió forint között változhat.

Véleményvezér

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo