Kétmilliárdot kapnak a szabolcsi cégek

Hetven Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei vállalkozás gazdaság-fejlesztéséhez több mint kétmilliárd forint összegű támogatást adott az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács - közölte Gazda László, a tanács elnöke, az MSZP országgyűlési képviselője.

A sikeresen pályázók között egyéni vállalkozók, betéti társaságok és kft-k egyaránt megtalálhatók - mondta a testületi vezető. A tanács a legnagyobb összegű támogatást két ipari park kialakításához adta. A budapesti Három Cserje Ingatlanforgalmazó Kft. 456 millió forintot kapott a nagykállói, míg a Rakamazi Ipari Park Ingatlanfejlesztő és Beruházó Kft. 299 millió forintot a Tokaj melletti kisváros ipari beruházási területének a létrehozásához. Gazda László szerint a többi vállalkozás egyenként 1,1 és 72,6 millió forint közötti összeget nyert a pályázatával.

A támogatott, kizárólag kis- és közepes méretű vállalkozások a versenyképességüket javító gépbeszerzésre, technológiai-, tevékenység- és szolgáltatás-fejlesztésre, informatikai beruházásra, illetve termelői eszköz-vásárlásra költik a pénzt. Az adatok szerint 23 cég Nyíregyházáról pályázott sikerrel, köztük autó-, élelmiszer-, építő-, fa-, nyomda-, vas-, vegyi- és villamosipari vállalkozás. A mátészalkai telephelyű vállalkozások közül 13, míg a nyírbátoriak közül 8 kapott anyagi forrást fejlesztéséhez.

Véleményvezér

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo