"Kitör az Etna? Semmi bibi, mi azért zavartalanul befizetjük az adónkat". No milyen? Ugye tetszetős a "jó adófizető polgár vagyok még vulkanikus események idején is" típusú, kellően nyelves kijelentés? Pedig ez csak a második a sorban, a "jelentem, dolgozom"-ot hírré formálni a múlt héten a Magyar Postának sikerült. Azt találta mondani az állam talán második legnépesebb cégének kommunikátora a nyilvánosságnak szánva, hogy a BKV-sztrájk idején is kézbesítik a küldeményeket. Mármint azokat, amelyekért a feladó előre megfizette a munkadíjat - bélyeget vett például - , s amelyeket a Magyar Posta megtalált saját magánál. A világ ennyire egyszerű: az adófizető polgár akkor is lerója a kellő összegeket, amikor kitör az Etna, a postás pedig akkor is elüget a levélszekrényig, amikor nem jár a 47-es villamos.

Márpedig nem jár. A múlt hét végi hírek szerint február 15-én, kedden üzemkezdettől koradélutánig a Budapesti Közlekedési Vállalat többi villamosa, autóbusza, trolija, metrója és - ha még az övé - Hapci nevű kishajója tojik az utasok fejére. A múlt heti hírharsonák pedig - önként és sugallatokra egyaránt - megállapították, ilyen még nem volt, ekkora káoszt nem élt még meg a főváros, mint amilyet megél majd a szrájkoló tömegközlekedés miatt. Tényleg nem, ha a ma oly divatos szelektív memóriánkat működtetjük csak. De az, akinek sikerült ebben a városban eltöltenie több mint fél évszázadot - nem a miniszeterelnöknek meg a közlekedésért felelős miniszternek, őket a politika büszkén kiáltotta ki '56 utániaknak... - , az tudja, hogy 1956 októberének végén a tömegközlekedést a tank jelentette. A '80-as években pedig olyan téli havazást is megélt a pesti polgár, amilyen miatt tényleg nem voltak képesek kiállni a garázsból, a remízből a buszok, a villamosok: a helybéli - akkor még - elvtársias polgár, amint befejezte a dühöngést, hogy nem ér be a munkahelyére, felvidult, s örvendve taposta a friss havat: végre volt egy nem szokványos, nem monoton reggele. A rendszerváltásra ugyancsak jutott egy-két napnyi BKV-mentesség, de azt akkor úgy hívtuk: taxis blokád. Most kedden tehát nyugodtan felmutathatjuk BKV-bérletünket a mellettünk kutyagolónak, hátha nem más az istenadta, mint karszalag nélküli ellenőr - munka és aznapi munkabér nélkül.

Addig persze tanácsos rácsodálkozni a "nem jár majd a busz" állapotra, már csak azért is, mert úgy általában is nagyon imádunk rácsodálkozni. Ez az, amit tudhatott az előző kormány közlekedési minisztere, hiszen ő meg azt találta mondani a nyilvánosságnak, hogy a Tiszán a tavasszal árvíz lehetséges. Persze Fónagy úr egy cseppet nagyvonalúbb volt, mert nem csupán a természetnek adta meg azt, ami a természeté - a hó tavasszal elolvad, majd meg a víz, ha befér a mederbe, akkor ott, ha nem, akkor mellette elfolyik -, hanem a Gyurcsány kormánynak is megadta, ami a Gyurcsány kormányé: a tiszai árvízért a kabinet lesz a felelős. Fónagy úr, sajnálattal közöljük, Gyurcsány Ferenc legalább olyan jó bőrben van, mint amilyenben volt Orbán Viktor az ezredfordulón: neki is sikerülni fog néhány zsák homokot a szolnoki gátra helyezni, no nem az árvízi hajósok, hanem az árvízi tévékamerások előtt. Vélhetően ezt a Tisza is tudja, mert hiszen a múlt héten már megüzente, a folyó nevében nyilatkozott egy jégtörő tatján, természetesen kamerák előtt állva, a gyakorló környezetvédelmi miniszter. Ő megint csak azt találta mondani, hogy a Tisza vízgyűjtő területén sok a hó, tavasszal meg lesz olvadás, s akár árvíz is. Igaz, tett említést két tározóról, meg 20 milliárd forintnyi árvízvédelmi beruházásról, de a lényeget Persányi Miklós sem cáfolta: tavasszal olvadni fog.

Most, hogy kormánypolitikusok és ellenzékiek ilyen jól megvitatták ország-világ szeme láttára és füle hallatára a Tisza ügyes-bajos dolgait, nem árt vigyázó tekintetünket azon ország kormányára vetnünk, amely ország hegyeiből ered az a bizonyos szőke Tisza. Európa hajdani éléskamráját, Ukrajnát Gyurcsány Ferenc akkor kereste fel, amikor ő lehetett az első, s ez ott a magyar diplomácia jegyzőkönyv értékű cselekedetének minősült. Igaz, ez a hír - egyáltalán a látogatás - eltörpült a magyar kormányfőnek más, nem vendéglátó, hanem hazai úrhölgyek körében elhintett kijelentései mögött. A "fogja be a száját" - mármint az ellenzék vezére - mondatocska, meg a szaudi focisták közötti terroristák szóbeli fellelése Gyurcsánytól váratlan, szokatlan volt, de mégsem az asszonyságok méltatlankodását váltotta ki. A miniszterelnök szoci úrhölgyekkel hibátlanul kvaterkázott, füle a falnak volt, meg azon uraknak, akik azért vannak rendszerbe állítva, hogy a kormányfő ballépéseit, balmondásait - egyáltalán: balossága megnyilvánulásait - a jobboldali hírharsonáknak tálcán prezentálják. Jelentjük, Gyurcsány mégis tud viselkedni - ballépést a hölgyeknél tett vizitjekor egyet sem regisztráltak. Talán ezért is dugta süllyesztőbe a honi hírgyár a magyar kormányfő kijevi találkozását Európa legvonzóbb miniszterelnökével. Egy hete ehelyütt írhattuk, s most megerősítve érezzük érvelésünk igazát: "Vajon mely politikai erő nem gyöngül el akkor, amikor egy olyan kormányfő pillant lágyan - avagy nagyon is szúrósan - a szeme közé, mint amilyen Julia Timosenko? Moszkva és a Varsó egyaránt uszályába terelné Ukrajnát, de ha Kijev első asszonya beveti fegyverzetét, aligha nőhet meg a két szomszédos hatalom befolyása. A múlt héten miniszterelnökké avanzsált csinos hölgyhöz mindenesetre a közeljövőben a magyar kormányfő kopogtat be. Hogy milyen fogadtatásban lesz része, azt nem tudni, de azt igen, hogy ennek a találkozónak a puszta ténye is felértékelheti a hatalomba igyekvő magyar hölgyek szándékát."

Bizonyítékot a gyöngébbiknek mondott erősebbik nem csápjainak kinyújtásáról a múlt héten mégsem Gyurcsány kijevi vendéglátója segítségével gyűjthettünk. Múlt héten ugyanis kevésbé a politizáló, inkább a gazdálkodó erények türemkedtek elénk, az asszonyságok tőkevonzó képességéről Budapesten szereztünk friss benyomásokat.  Bodor Pál, mielőtt megnyitotta volna Peredi Ágnes fotóinak kiállítását, kedveskedve megjegyezte: a pályatárs újságíró - őróla derült ki fotóművészi hajlama - ártatlan képet, fényképet vág... És tényleg, miközben valóban ártatlan pillantásokkal jártatta körbe a tekintetét, vizslatva a kiállítása megnyitóünnepségére érkezetteket, Peredi Ágnes újságíró és fotóművész megállapíthatta: ilyen tőkekoncentráció magyar földi halandó úrhölgy tiszteletére még soha, sehol nem tette tiszteletét. És valóban, a tőzsde négy blue chip cégéből kettő elnöki, vezérigazgatói szinten vett részt a tárlatavatón, a honi Ericssont éppen úgy a helyi első számú vezető képviselte, mint az amerikai hátterű magyarországi mozihálózatot, s a Siemens Nemzeti Vállalat is igazgatóval láttatta a tollforgató alkotásait. Elnökből, vezérből akadt bőven, s nem csupán az üzleti szférából, hiszen például a számvevőszéki elnök is benézett az Aranytíz nevű belvárosi művelődési házba. Akkora tőkekoncentráció magasodott a kiállító teremben, hogy egyszerűen és szó szerint eltakarta Peredi Ágnes képeit.  De ettől még - vagy éppen ezért - a másodlagos (?) üzenetet vettük: a politikai mellett a gazdasági hatalmat is mind sikeresebben mozgatják, uralják az asszonyságok.

Vagy inkább csak uralgatják, s még nem mindenütt.  Elő is fordulnak kicsiny, százmilliárdos tévelygések a "férfias" gazdaságban - ha lehet hinni a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökének. Ő a múlt hét végére ennyit számolt össze, a vállalkozók nettó terhelése - megítélése szerint - 100 milliárddal emelkedett. Parragh László tovább számolt és elérkezett újabb 35-45 milliárdhoz, az idei további terheléshez. Következésképp valóban ideje lenne mind több vezető posztot átpasszolni a hölgyeknek, hiszen akkor nem merne megpróbálni férfi vállalkozó egyetlen forintnyi házon kívüli többletterhelést sem.

A hölgyektől okkal várható tehát, hogy pezsgést visznek az üzleti életbe is. S hogy ennek mennyire itt az ideje, láthattuk a múlt héten, hiszen kiderült, honunk legnagyobb vállalkozója, Demján Sándor sem a régi. A hírek már csak a hét második felében szóltak róla, hiszen történt volt, hogy a hét elején nem vásárolt, nem kötött üzletet. Csütörtökön és pénteken szánhattak rá és érdekeltségére kevéske helyet a lapok annak okán, hogy a Hungexpo megvásárlására alapvetően jók az esélyei. De ha ez igaz, akkor a változatlanság folytatásának is jók az esélyei, kivált, ha nem felejtünk el emlékezni: az elmúlt hat-nyolc évben a teniszütő  tartotta életben a kiállítási cég vezéreit. Nem is volt lap például, amelyiknek sikerült volna derékba törnie az ezredforduló időszakában a kőbányai vásárvárost uraló cégvezető karrierjét. Csak az a napilap merte megszellőztetni a hatalmi és pénzügyi összefonódások különös szövevényét, amelyiknek vezetői nem szerettek, nem tudtak, nem akartak teniszezni. Amely újságnál viszont imádták a kis labdát meg a Hungexpo telente potyabérlettel működtetett, teniszpályává alakított, fűtött csarnokait, azok lenyelték a leleplező cikkeket.

Most tehát Demjánon a sor, ha megnyeri, s kiállítási csarnokaival együtt megtartja a kőbányai vásárvárost, megnyeri a sajtót is: néhány újabb potyabérlet ellenében - a kis labda kivételével - mindent le lehet dugni a sajtó torkán. Demján Sándor amúgy ezt már jó ideje tudja, voltak hajdanán lapjai. Aki pedig mostanában akarja megtanulni azt, milyen is a mindenevő sajtó, az a leggazdagabb üzletemberek listáján a Demjánt is megelőző Széles Gábor. Gazdasági hírtévét indít - hangzott el múlt heti bejelentése.

És hangozzék el a miénk is: igyekszünk jó képet vágni hozzá.