Miközben már a parton, szárazon felértékelődik a magyar kajak-kenu sport, az SZDSZ nem teszi meg azt a szívességet a Fidesznek, hogy kisebbségi kormányzásra késztetve a szocikat, tényleg válságot idéz elő. A körmenet előtti napokban, a múlt hét szerdáján zárulni látszott a kör, bejelentették: a fiskális szemléletű kormányzás újabb posztot kapcsol be hálózatába: a fejlesztési – nem mellékesen uniós hátterű - ügyek miniszteriális szintet kapnak az eddigi államtitkári helyett, minisztert a Pénzügyminisztériumból importálnak. A kabinet a fiskális tárca eddigi államtitkárával gyarapodhat, így tehát fél szavakból is érthetik egymást a makrogazdaság irányítói és a fejlesztési források elosztói. De hát történt még valami a múlt héten: jóval több, mint ehelyütt tárgyalható hétköznapi fonákság...
A kérdés a szerdai új kormánylista közzététele után mindenesetre még csak az volt, hogy a Baráth Etele irányításával létrejött, a külső szemlélő számára már-már áttekinthetetlen EU-s szemléletű pályáztatás és hosszú távú tervezés intézményrendszerét a tárca nélküli miniszteri tisztség gazdája, Veress János újraszervezi-e? Ha igen, akkor a kereskedelemből már eltűnt tábla átkerülhetne az újlipótvárosi hivatal kapujára: leltár miatt zárva. Az átadom-átveszem műveletsorra e héten remélhetően nem is lehetne ideje a kajak-kenu szövetség meghatározó személyiségének, Baráth Etelének, mert – ha már egyszer a sportminiszterséget szánták neki –, a papírok helyett Kovács Kati nyakával illik foglalatoskodnia. A világklasszis kajakozó leány győzelmét köszöntendő Gyurcsány Ferenc fel nem használt olimpiai repülőjegyével Baráth Etelének tanácsos kirohannia a görög fővárosba.

Vizes kérdés más tárcák háza táján is napirendre került, s az olimpia időszakában akár versenyszerű tempóra sem árt szert tenni. Nekünk a Hernád hozott özönvizet – összedöntve több lakóházat -, a briteknek pedig éppen a múlt héten a délnyugat-angliai iszonyat: háztetőkről, fákról mentettek embereket helikopterekkel úgy, hogy még tartott a cudar vihar, amikor a légi járművek a helyszínre merészkedtek. A Hernád már-már csöndes patakká zsugorodott, amikor megszületett a kormányzati pénzügyi segítésről a döntés, meg az ígéret: szeptemberben mindenki kap „félpénzt” a büdzsé terhére. A múlt heti angliai özönvizet a brit miniszterelnök-helyettes vette szemügyre a történtek másnapján, s legott döntött a segítségről. Ott, a most nem ködös, hanem vizes Albionban vajon hány nap, hány hét kell a kárfelméréshez, a szerencsétlenül járt emberek gondjai enyhítéséhez? A miénkhez – ezt már tudjuk – legkevesebb egy hónap, hiszen a felmérés csak most kezdődhet.

Járai Zsigmond jegybankelnök a múlt héten igazán erőssé vált forinttal talán arra is csekélyke utalást tett, hogy volt idő az átkosban, amikor augusztus 20-án az új forintot is ünnepelték. Hajdanán maga a kibocsátás gondoskodott a forint akkori stabilitásáról, ma pedig a jegybanki váratlanul kedvező optimizmus az erősödésről: a hétfői 11,5 százalékról 11 százalékra történő kamatvágás nem maradt üdvözítés és sok tekintetben kedvező hatás nélkül. Csak egy példa, a börze-tudósítók közhelyszótárából végre megint előkerülhetett a két szó, „lélektani határ”: a BUX a 12 ezer pontos történelmi csúcsot is át-átlépegette.

A jegybanki optimizmusra a kormányátalakítás lenne a reflexió? Mert hiszen a honi, fokozódó szakmunkáshiány rendesen hozzájárulhat az infláció kedvezőtlenebb alakulásához: a cégek készek mind drágábban venni munkatársakat, a nagyobb bérkiáramlás a pénzromlásra hathat kedvezőtlenül. Ez az a gordiuszi csomó, amelyet a leendő munkaügyi miniszternek kell átvágnia, amennyiben a jegybanki köddé vált pesszimizmust a kormányzati pesszimizmus váltja fel? Szekeres Imrének (amennyiben Medgyessy jelöltjét a távozó kormányfő utódja megtartja az új poszton) mindenesetre lasszót is adhatnának a kezébe: csak van valami bukéja, ha miniszterrel fogatnak szakmunkásokat.

Ahová azonban nincs szükség ekkora összpontosításra, az a honi kohászat: Dunaújvárosban akad belőlük bőven, az aggódó típusból is. A Dunaferr ügye ugyan nem a helyszínen vált megint körülményessé, hanem Budapesten, meg talán Kijevben, a vezérigazgató nélkül maradó ÁPV Rt.-nek máig, azaz a múlt hétig nem sikerült tető alá hoznia szerződését az ukrán-svájci Dunaferr-privatizáló céggel. A tárgyalások folynak tovább, s a Magyar Hírlap múlt heti tudósításában gondosan átvették a régmúlt idők stílusát, a véletlenül(?) beépített kiserbb-nagyobb alaki, formai hibát, amelyre gond esetén később lehet hivatkozni. Vélhetően precízen lemásolt valamilyen jegyzőkönyvet a napilap munkatársa, észre nem véve a remélhetőleg mégsem tudatosan beépített piciny bakit. Azt az eltérést, amelyre mondjuk szeptember közepén hivatkoznak majd, ha mégsem áll össze az üzlet. Szóval a napilap megírta: „Szeptember 31-éig meghosszabbította a Dunaferr privatizációjának lezárását az ÁPV Rt.”. Csak egy napot tévedtek…

Nem úgy, mint a Budai Gyermekkórház jó szándékú orvosai. Akik a múlt héten közölték, bérük negyedéről lemondanak, hogy mentsék a menthetőt. Az adósságspirálba nem akarják belekergetni intézményüket, így a kevesebb fizetéssel gyógyítanák a gazdálkodás betegségét. Szegény doktor urak, hát nem emlékeznek? Az orvosegyetemre jártak és ott bizony nem a gazdaság anatómiáját tanították. Felajánlott bérük oly annyira aprópénz, hogy legfeljebb csak egy-két hónappal tudják eltolni a pénzügyi válságot, az adósságspirál ugyanis bekódolt eleme a hagyományos egészségügyi gazdálkodásnak. Éppen ezért a szervátültetést sem orvosoknak kellene elvégezniük az ágazat igencsak beteg testén, hanem a reformot értő gazdasági szakembereknek. Azoknak, akik az elmúlt évtizedben egyszer-kétszer betolták már a műtőbe a pácienst, ám mindannyiszor bizonyos orvosok és bizonyos barátaik az altatás közben kitolták, kilopták onnan az operálandó egészségügyet.

A nagy elosztó rendszerek honi reformjához legalább akkora optimizmus kell, mint amekkoráról a múlt héten olvasni lehetett az OPEC szakértőjére hivatkozó cikkben. Nem látja lehetetlennek a jós, hogy jövőre 30 dollár alá is süllyedhet az olaj ára. De szép ez az álom most, amikor rekord drága a fekete arany, s a „pénztárnál” még nem ül ott a piacnak országa termelését ajánlgató líbiai elnök, mi több, Hugo Chávez is csak pillanatokkal előbb huppant vissza elnöki székébe Venezuelában. Ám azért nincs nagy baj, elvégre az olaj még nem kerozin, s akadálytalanul drágán tankolhatnak a magyar légi mentőflotta gépei. Az utazási irodai csőd az idén sem maradt el, a múlt héten együtt emelkedett a meghosszabbodott kényszernyaralás áldozatainak adrenalin szintje és a Malév gépe. Hazafelé pedig – a rossz nyelvek szerint – már fogadást is kötöttek napbarnította polgáraink: 2005. nyarán melyiküknek sikerül beletrafálnia az akkor bebukó utazási irodába, hogy a pesti rakparti plázs helyett a tenger-partin sütkérezni egészen addig, ameddig Pekingből meg nem érkezik az engedély, hogy valamelyik piros-fehér-zöld színekben tündöklő kínai gép jókora vargabetűt leírva térjen haza velük.


Előző írásunk:

Múlt heti fonákságok – magyar Bermuda háromszöggel