Az ország közepe Bükkösd. Vagy inkább Budakalász, Szigetmonostorral együtt? Hát akkor versenyeztessük őket. A cementgyár-párti és a cementgyárat ellenző csoportra osztott Bükkösd – e sorok megjelenéséig – túl jutott már két szavazáson, kicsit korábbról pedig egy „magyar tigrist találtunk” típusú vaklármán. A cementgyár azonban a múlt héten is sokat hozott a helyiek konyhájára, lehetett vendégeket fogadni szerte az országból, a helyi kocsmában pedig pro és kontra spontán szakmai fórumokat szervezni. Bükkösd lakossága ma már többet tud az építőanyagról, mint Hejőcsaba vagy Vác lakossága. Apropó, Hejőcsaba, a miskolci elővárosból évekkel ezelőtt kifújta a szél az utolsó fehér porszemet is, az ottani cementüzem gyárkapun kívüli látlelet-maradványát. De Hejőcsaba messze van Bükkösdtől, meg különben is, nem lehetne az ország közepe a dél-dunántúli település, ha nem csődíthetné oda menetrendszerűen a lapokat, az elektronikus médiát.

Az újságokat, amelyek nem voltak egyszerű helyzetben a múlt héten sem, mert hiszen a „falu hangja” máshonnan is harsányan hirdette: mi bizony erősebbek vagyunk akár az egész országnál. És tényleg azok Budakalászon és Szigetmonostorban egyaránt. E két település – a múlt heti hírek alapján – változatlanul protestál az M0-ás hídjának építése ellen. Tény, hogy egyik település sem kapta meg azt, amit ígértek nekik a kormányzatok: további hidat a Kis-Dunán, Budakalászt és Pomázt elkerülő utat. Lám, a demokrácia győzedelmeskedik e települések üdvére, s persze a fél ország és a főváros kárára. Vajon mi az igazi tét? Az-e, hogy elnyomható a kisebb közösségek akarata, vagy az-e, hogy az ígéret sem lehet pusztába kiáltott szó? Most, hogy a fél ország szabadságon van, nincs, aki mondja a meggyőző szavakat, s nincs itthon az sem, aki meghallhatja, marad a közhely: a büdzsének nincs 10-20 milliárdja, hogy a hidat megtoldja egy újabb híddal, a körgyűrűt pedig egy elkerülő úttal.

Mije van és mije nincs a jövő évi büdzsének, azt egyelőre csak a József nádor téren tudják. Ott, ahol e percben – azaz a múlt héten – stabilnak ítélték a gazdaság helyzetét, nem minden ok nélkül. Tette ezt a József nádor tér meghatározó személyisége, a pénzügyminiszter, aki, miközben elégedetten nyugtázta az államháztartás állapotának javulását igazoló statisztikai adatokat, üzent is: nem engedi felpuhítani a jövő évi költségvetést. Vagy ő megy, vagy a szigor marad! Aztán már mondta is, hogy szabad akaratából hogyan puhít és keményít egyszerre: engedi majd az egészségügyi hozzájárulás csökkentését, a mostani 3450 forintos sarc 2005-ben 2550-re csappanhat. Sőt, Draskovics Tibor a kortársaiért is tenni kész: egyharmaddal kevesebb tb-járulékot fizet jövőre az a cég, amelyik 50 évesnél öregebb embert vesz alkalmazásba. (Valamint 21 évnél ifjabbat, meg gyesről visszatérő kismamát.) Ám szigorúan értékeli a monetáris politika alakítóit, akik nem sok hajlandóságot mutatnak az alapkamat mérséklésére.

Bár ami azt illeti, a javuló államháztartás nem jelentett egyet a jó államháztartással a múlt héten sem. A napvilágra hozott adatokból kitetszik, az 1000 milliárd forintot meghaladó hiány az egész évre tervezett összeg 90,5 százaléka. A PM honlapján az olvasható, hogy az államháztartás hiánya júliusban 32,1 milliárd forint volt, ezen belül a központi költségvetés 7,3 milliárd forintos deficittel zárt, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjaiban 38,5 milliárd forintos hiány, míg az elkülönített állami pénzalapokban 13,7 milliárd forintos többlet keletkezett. Mind a három alrendszer egyenlege kedvezőbben alakult a prognózisnál.

A József nádor tér új lakót is kap, s ez tény. Sőt, fontos tény, hiszen az uborkaszezon kellős közepén mindenki, aki nem a Hernádon keletkezett árvízzel, nem Törökbálint határában bekövetkezett petárdagyári robbanással, s nem az esztergomi vízszennyezéssel (a kellemetlen anyagok mostanában érhetnek a Szigethez, de az ottani elégséges sörkínálat elejét veheti a szigetlakók gyomorbajának) volt elfoglalva, az tízpercenként kiagyalt egy új kormánynévsort. Azt a kormányfői közlést, hogy a hídon akkor megyünk majd át, amikor odaértünk, talán a csütörtöki fekete lőpor, vagy talán „csak” TNT-robbanás hangja teljességgel elnyomta. A József nádor téri közigazgatási államtitkár személye azonban tényként landolt a hírpiacon, Radnai Györgyre minden jel szerint mérget vehetünk. Vagy inkább más egészségügyi szert, mivel a szakember mindeddig a gyógyítás világának reformjával foglalkozott, mi több, korábban a nyugdíjbiztosítási – nyugdíjpénztári – reform kormányzati hivatalnokaként tevékenykedett. S ha a múltját is beviszi a PM-be, az igazán nem rossz előjel.

A fiskális tárca éléről lehet a legjobban látni, mi is történik a privatizáció során. Igaz, nem a hajó, hanem a pénzügyminiszter úszott, bár nem a Dunában, hanem a boldogságban, amikor a múlt héten bejelenthette: 600 millióval több tőkeemelést vállal a Mahart új tulajdonosa, mint amennyit előírt az ÁPV Rt. De voltaképpen más oka is lehet az elégedettségre, az, hogy az ellenzék, bár megszólal a magánosítási kormányprogram ellen - leginkább a Bábolna Rt. maholnap megjelenő privatizációs pályázata csípi a szemét -, hangjából mégsem hallatszik ki több, mint a kötelező minimum. Hogy, hogy nem, a Hungexpo Rt. eladásának már megjelent pályázata fölött átugrott a Fidesz, meglehet, jó okkal téve ezt. Talán bízik abban, hogy a kiállítás-szervező cégnél lezajló tulajdonosváltás a vállalat irattárának eltemetését is jelenti, s feledésbe merül a „szolnoki kapcsolat”. Az, ahogyan regnálásuk idején az alföldi városban bejegyzett Fidesz-közeli cégekben érdekelt emberek kerültek a Hungexpo élére és különböző tisztségeibe, majd onnan tovább is vezették a szálakat: Tokajba, Bábolnára, a Budai Malomba, a Ganz Portba. De a múlt héten már nem a múltat, hanem a jövő kutatgathattuk: a privatizáció ezúttal nem az árokásást, hanem a betemetést szolgálta, a kérdés csak az, hány Gellért hegy mennyiségű föld és szikla elégséges a gödör eltüntetéséhez.

Budapest ékessége, a Gellért hegy a múlt héten a legjobb panorámát kínálhatta a tragikus következményekkel járó törökbálinti robbanás és tűz szemlélőinek. Akik pedig éppen nem tartózkodtak a Citadellánál, azoknak másnap és harmadnap a hírszolgáltatókat ellátó szakértők szolgálhattak nyelvi fonákságokkal. A „nem tároltak engedély nélkülfekete lőport” közlése ugyanis azt sejteti: engedéllyel viszont tároltak. Az már csak hab a tortán, hogy egy nappal később az is kiderült a rendőrségi tájékoztatásból, hogy egyáltalán nem tároltak fekete lőport – ám később a cáfolatot is cáfolták. A laikus agy szerint tehát: tároltak valamit, engedéllyel, de az nem volt fekete lőpor, hanem valami más volt, s bizony jóval nagyobb pusztítást végzett, mint az eredetileg „hírbe hozott” anyag…

Maradva a nyelvi fonákságoknál, a múlt héten is „élt” a Kaya Ibrahim szindróma – az elektronikus média reklámpiacán. A 168 óra című lap hétről-hétre közli, éppen hány (száz) napja nem lehet tudni, ki az az ember, aki Kaya Ibrahim néven vált „ismert” szereplőjévé a Fidesz-kormányzás első időszaka sajátos vagyonpolitikájának. A múlt héten pedig már azt is közölni lehetett volna a hetilapban a reklámszakma rejtvénysorozatát szemlélve, hogy újabb hét telt el, de változatlanul nem tudjuk, mit is takar néhány szakszó. Ilyennek érezzük az elővitamin fogalmat, amelyet egy csecsemőre kent krém feldicséréséhez használnak, s ilyen az oliva olaj „jelzője” is, amelyről most is megtudtuk: extra szűz. A csak szerény biológiai, anatómiai ismeretekkel rendelkező laikus különbséget tud tenni a szűz és a nem szűz között, de a szűz és az extra szűz között már nem…

Persze augusztus első hete a nyaralás abszolút főszezonja, s ilyenkor senkit sem könnyű nyelvészkedésre bíztatni. Hacsak a nagymamát nem. Mármint azt a nagymamát, akit az igazán bölcs család tudatosan otthon felejtett, miközben ő maga elment a tengerhez. Az ilyen nagyi ugyanis képes leballagni a postaládához, kiszedni a félhatóság jelleggel működő szolgáltató cégek valamelyikétől származó levelet, amelyben az áll: nyolc napon belül fizesse be…, küldje vissza…, igazolja…, tegye lehetővé a szerelő bejutását… A két hetes nyaralás első napján szokott jönni az ilyen nyári levél és a fenyegetés: kikapcsolják, leszerelik, megtagadják, nem teljesítik. No de ha van ütőképes nagymama, akkor a levélíró szigorának annyi! A baj csak az, hogy az ilyen családbarát felmenő igényes szórakoztatása a múlt héten befejeződött. Aczél EndreAcélsodronya a Clubrádióban végérvényesen megszűnt, a heti történelemóra elfogyott. S mert még csak nem is volt úgynevezett betelefonálós az Acélsodrony, a történelemátírásra oly gyakran kapható kortársak egyetlen percnyi műsoridőt sem kaphattak. Így a tudatosan otthon felejtett nagyik végképp nem képesek a múltnak élni - hallgatva a történelemátírókat -, csak a jelennek. Persze a nagyisorsban napjainkban sincs túl sok köszönet.

Előző írásunk:

Múlt heti fonákságok – tokaji fröccsborral