Múlt heti fonákságok – elszakadt Acélsodronnyal

A pénzügyminiszter, miközben elégedetten nyugtázta az államháztartás állapotának javulását igazoló statisztikai adatokat, üzent is: nem engedi felpuhítani a jövő évi költségvetést. Vagy ő, vagy a szigor! Aztán már mondta is, hogy szabad akaratából hogyan puhít és keményít egyszerre: engedi majd az egészségügyi hozzájárulás csökkentését, a mostani 3450 forintos sarc 2005-ben 2550-re csappanhat. Sőt, Draskovics Tibor a kortársaiért is tenni kész: egyharmaddal kevesebb tb-járulékot fizet jövőre az a cég, amelyik 50 évesnél öregebb embert vesz alkalmazásba.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgadászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az ország közepe Bükkösd. Vagy inkább Budakalász, Szigetmonostorral együtt? Hát akkor versenyeztessük őket. A cementgyár-párti és a cementgyárat ellenző csoportra osztott Bükkösd – e sorok megjelenéséig – túl jutott már két szavazáson, kicsit korábbról pedig egy „magyar tigrist találtunk” típusú vaklármán. A cementgyár azonban a múlt héten is sokat hozott a helyiek konyhájára, lehetett vendégeket fogadni szerte az országból, a helyi kocsmában pedig pro és kontra spontán szakmai fórumokat szervezni. Bükkösd lakossága ma már többet tud az építőanyagról, mint Hejőcsaba vagy Vác lakossága. Apropó, Hejőcsaba, a miskolci elővárosból évekkel ezelőtt kifújta a szél az utolsó fehér porszemet is, az ottani cementüzem gyárkapun kívüli látlelet-maradványát. De Hejőcsaba messze van Bükkösdtől, meg különben is, nem lehetne az ország közepe a dél-dunántúli település, ha nem csődíthetné oda menetrendszerűen a lapokat, az elektronikus médiát.

Az újságokat, amelyek nem voltak egyszerű helyzetben a múlt héten sem, mert hiszen a „falu hangja” máshonnan is harsányan hirdette: mi bizony erősebbek vagyunk akár az egész országnál. És tényleg azok Budakalászon és Szigetmonostorban egyaránt. E két település – a múlt heti hírek alapján – változatlanul protestál az M0-ás hídjának építése ellen. Tény, hogy egyik település sem kapta meg azt, amit ígértek nekik a kormányzatok: további hidat a Kis-Dunán, Budakalászt és Pomázt elkerülő utat. Lám, a demokrácia győzedelmeskedik e települések üdvére, s persze a fél ország és a főváros kárára. Vajon mi az igazi tét? Az-e, hogy elnyomható a kisebb közösségek akarata, vagy az-e, hogy az ígéret sem lehet pusztába kiáltott szó? Most, hogy a fél ország szabadságon van, nincs, aki mondja a meggyőző szavakat, s nincs itthon az sem, aki meghallhatja, marad a közhely: a büdzsének nincs 10-20 milliárdja, hogy a hidat megtoldja egy újabb híddal, a körgyűrűt pedig egy elkerülő úttal.

Mije van és mije nincs a jövő évi büdzsének, azt egyelőre csak a József nádor téren tudják. Ott, ahol e percben – azaz a múlt héten – stabilnak ítélték a gazdaság helyzetét, nem minden ok nélkül. Tette ezt a József nádor tér meghatározó személyisége, a pénzügyminiszter, aki, miközben elégedetten nyugtázta az államháztartás állapotának javulását igazoló statisztikai adatokat, üzent is: nem engedi felpuhítani a jövő évi költségvetést. Vagy ő megy, vagy a szigor marad! Aztán már mondta is, hogy szabad akaratából hogyan puhít és keményít egyszerre: engedi majd az egészségügyi hozzájárulás csökkentését, a mostani 3450 forintos sarc 2005-ben 2550-re csappanhat. Sőt, Draskovics Tibor a kortársaiért is tenni kész: egyharmaddal kevesebb tb-járulékot fizet jövőre az a cég, amelyik 50 évesnél öregebb embert vesz alkalmazásba. (Valamint 21 évnél ifjabbat, meg gyesről visszatérő kismamát.) Ám szigorúan értékeli a monetáris politika alakítóit, akik nem sok hajlandóságot mutatnak az alapkamat mérséklésére.

Bár ami azt illeti, a javuló államháztartás nem jelentett egyet a jó államháztartással a múlt héten sem. A napvilágra hozott adatokból kitetszik, az 1000 milliárd forintot meghaladó hiány az egész évre tervezett összeg 90,5 százaléka. A PM honlapján az olvasható, hogy az államháztartás hiánya júliusban 32,1 milliárd forint volt, ezen belül a központi költségvetés 7,3 milliárd forintos deficittel zárt, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjaiban 38,5 milliárd forintos hiány, míg az elkülönített állami pénzalapokban 13,7 milliárd forintos többlet keletkezett. Mind a három alrendszer egyenlege kedvezőbben alakult a prognózisnál.

A József nádor tér új lakót is kap, s ez tény. Sőt, fontos tény, hiszen az uborkaszezon kellős közepén mindenki, aki nem a Hernádon keletkezett árvízzel, nem Törökbálint határában bekövetkezett petárdagyári robbanással, s nem az esztergomi vízszennyezéssel (a kellemetlen anyagok mostanában érhetnek a Szigethez, de az ottani elégséges sörkínálat elejét veheti a szigetlakók gyomorbajának) volt elfoglalva, az tízpercenként kiagyalt egy új kormánynévsort. Azt a kormányfői közlést, hogy a hídon akkor megyünk majd át, amikor odaértünk, talán a csütörtöki fekete lőpor, vagy talán „csak” TNT-robbanás hangja teljességgel elnyomta. A József nádor téri közigazgatási államtitkár személye azonban tényként landolt a hírpiacon, Radnai Györgyre minden jel szerint mérget vehetünk. Vagy inkább más egészségügyi szert, mivel a szakember mindeddig a gyógyítás világának reformjával foglalkozott, mi több, korábban a nyugdíjbiztosítási – nyugdíjpénztári – reform kormányzati hivatalnokaként tevékenykedett. S ha a múltját is beviszi a PM-be, az igazán nem rossz előjel.

A fiskális tárca éléről lehet a legjobban látni, mi is történik a privatizáció során. Igaz, nem a hajó, hanem a pénzügyminiszter úszott, bár nem a Dunában, hanem a boldogságban, amikor a múlt héten bejelenthette: 600 millióval több tőkeemelést vállal a Mahart új tulajdonosa, mint amennyit előírt az ÁPV Rt. De voltaképpen más oka is lehet az elégedettségre, az, hogy az ellenzék, bár megszólal a magánosítási kormányprogram ellen - leginkább a Bábolna Rt. maholnap megjelenő privatizációs pályázata csípi a szemét -, hangjából mégsem hallatszik ki több, mint a kötelező minimum. Hogy, hogy nem, a Hungexpo Rt. eladásának már megjelent pályázata fölött átugrott a Fidesz, meglehet, jó okkal téve ezt. Talán bízik abban, hogy a kiállítás-szervező cégnél lezajló tulajdonosváltás a vállalat irattárának eltemetését is jelenti, s feledésbe merül a „szolnoki kapcsolat”. Az, ahogyan regnálásuk idején az alföldi városban bejegyzett Fidesz-közeli cégekben érdekelt emberek kerültek a Hungexpo élére és különböző tisztségeibe, majd onnan tovább is vezették a szálakat: Tokajba, Bábolnára, a Budai Malomba, a Ganz Portba. De a múlt héten már nem a múltat, hanem a jövő kutatgathattuk: a privatizáció ezúttal nem az árokásást, hanem a betemetést szolgálta, a kérdés csak az, hány Gellért hegy mennyiségű föld és szikla elégséges a gödör eltüntetéséhez.

Budapest ékessége, a Gellért hegy a múlt héten a legjobb panorámát kínálhatta a tragikus következményekkel járó törökbálinti robbanás és tűz szemlélőinek. Akik pedig éppen nem tartózkodtak a Citadellánál, azoknak másnap és harmadnap a hírszolgáltatókat ellátó szakértők szolgálhattak nyelvi fonákságokkal. A „nem tároltak engedély nélkülfekete lőport” közlése ugyanis azt sejteti: engedéllyel viszont tároltak. Az már csak hab a tortán, hogy egy nappal később az is kiderült a rendőrségi tájékoztatásból, hogy egyáltalán nem tároltak fekete lőport – ám később a cáfolatot is cáfolták. A laikus agy szerint tehát: tároltak valamit, engedéllyel, de az nem volt fekete lőpor, hanem valami más volt, s bizony jóval nagyobb pusztítást végzett, mint az eredetileg „hírbe hozott” anyag…

Maradva a nyelvi fonákságoknál, a múlt héten is „élt” a Kaya Ibrahim szindróma – az elektronikus média reklámpiacán. A 168 óra című lap hétről-hétre közli, éppen hány (száz) napja nem lehet tudni, ki az az ember, aki Kaya Ibrahim néven vált „ismert” szereplőjévé a Fidesz-kormányzás első időszaka sajátos vagyonpolitikájának. A múlt héten pedig már azt is közölni lehetett volna a hetilapban a reklámszakma rejtvénysorozatát szemlélve, hogy újabb hét telt el, de változatlanul nem tudjuk, mit is takar néhány szakszó. Ilyennek érezzük az elővitamin fogalmat, amelyet egy csecsemőre kent krém feldicséréséhez használnak, s ilyen az oliva olaj „jelzője” is, amelyről most is megtudtuk: extra szűz. A csak szerény biológiai, anatómiai ismeretekkel rendelkező laikus különbséget tud tenni a szűz és a nem szűz között, de a szűz és az extra szűz között már nem…

Persze augusztus első hete a nyaralás abszolút főszezonja, s ilyenkor senkit sem könnyű nyelvészkedésre bíztatni. Hacsak a nagymamát nem. Mármint azt a nagymamát, akit az igazán bölcs család tudatosan otthon felejtett, miközben ő maga elment a tengerhez. Az ilyen nagyi ugyanis képes leballagni a postaládához, kiszedni a félhatóság jelleggel működő szolgáltató cégek valamelyikétől származó levelet, amelyben az áll: nyolc napon belül fizesse be…, küldje vissza…, igazolja…, tegye lehetővé a szerelő bejutását… A két hetes nyaralás első napján szokott jönni az ilyen nyári levél és a fenyegetés: kikapcsolják, leszerelik, megtagadják, nem teljesítik. No de ha van ütőképes nagymama, akkor a levélíró szigorának annyi! A baj csak az, hogy az ilyen családbarát felmenő igényes szórakoztatása a múlt héten befejeződött. Aczél EndreAcélsodronya a Clubrádióban végérvényesen megszűnt, a heti történelemóra elfogyott. S mert még csak nem is volt úgynevezett betelefonálós az Acélsodrony, a történelemátírásra oly gyakran kapható kortársak egyetlen percnyi műsoridőt sem kaphattak. Így a tudatosan otthon felejtett nagyik végképp nem képesek a múltnak élni - hallgatva a történelemátírókat -, csak a jelennek. Persze a nagyisorsban napjainkban sincs túl sok köszönet.

Előző írásunk:

Múlt heti fonákságok – tokaji fröccsborral

Véleményvezér

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.
Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein

Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein 

Immár a tengereken is folyik a háború.
Jönnek a Budapest-logós Pride pólók

Jönnek a Budapest-logós Pride pólók 

Az Orbán Viktorral szembeni ellenállás kereskedelmi vetületet kap.
Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői

Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői 

Bár egyetlen gyermeket nem ért sérelem a Pride miatt a résztvevők gigabüntetést kapnak.
Elképesztő nagyságú adófizetői pénzt kapott Áder János alapítványa

Elképesztő nagyságú adófizetői pénzt kapott Áder János alapítványa 

A Fidesz politikusai nem tudják ott hagyni az állami zsíros bödönt.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo