Megkezdte önálló életét a Toshiba S-1700-200 típusú notebook. Április 5-én 9 és 18 óra között távozott a Szekszárdi utcai új lakóház ötödik emeleti lakásából. Aki vitte, értette a dolgát, a lakásba, az addig notebook tulajdonos legnagyobb meglepetésére, úgy ment be, hogy „megfelelő” kulcsot használt, távozáskor pedig rendesen visszazárt mindent. Értette a dolgát azért is, mert az asztalon lévő Toshibából gondosan kihúzta az egér csatlakozóját, a mobiltelefon kábelét. Keresgélt egy kicsit, megtalálta a notebook táskáját, elvégre elegánsabb úgy távozni a feltört lakásból. Még műveltségi névjegyet is hagyott, a könyvszekrényen csak Déry Tibor műveit nézte – és rendezte – át, talán még ujjlenyomatot is hagyott a máshová tett köteteken. Valószínűleg tudhatta, hogy a rendőrség ilyen banalitásokkal, mint nyombiztosítás, nem foglalkozik. És igaza is volt, az este fél tízkor becsöngető két törzsőrmester részvétet nyilvánított és távozott.

Az alaptörténet ennyi: volt, nincs notebook. Fizikailag valóban nincs ott már a Szekszárdi utcában. No de azért meg nem szűnt létező valóságnak lenni. S ha így van, akkor például jó lenne tudni, vajon mi lesz a levélszeméttel? Azokkal az öngyarapító küldeményekkel, amelyeket az április 5-ig tulajdonos minden nap olvasatlanul kidobott, letiltott? Az új „tulajdonos” – a betörésnél értőn ügyesnek bizonyult – most már szabadon olvasgathatja a nem neki szóló szemetet, boldogan találhat pornót, sőt továbbíthatja is, majd pedig keresgélhet a háló pedofil kínálatában, mert nem őt, hanem az egykor volt számítógép tulajdonost fogják fülön csípni a notebook lopás okán "intézkedőknél" jóval érzékenyebb internetes rendőrök. Itt a helye bocsánatot kérni mindazoktól, akiknek – legyenek akár magánemberek, akár intézmények, köztük olyan hatóság, mint amilyen este fél tízre a Szekszárdi utcába küldte két részvétnyilvánító munkatársát - e-mail címe, levelezése a nem egyszerűen hordozható, hanem elhordozott számítógépben van. De azoktól is, akiket a telefonszámos regiszter alapján zaklat, megbánt, megzsarol, esetleg kinyomoz és kirabol a Szekszárdi utcai betörő.

Persze nem csupán bánat az, ha az embert ideig-óráig megfosztják munkaeszközétől. Ha a sofőrtől ellopják a kamionját, akkor ugyan nem keres egy fillért sem, de legalább megihat egy jó konyakot. A notebook ex-tulajdonos pedig sűrű éjszakai baráti látogatásokra szánhatja el magát, eljut mindazokhoz, akikkel elfoglaltsága miatt addig csak nagyritkán találkozott. Ha meg már vendégeskedik, s barátainál még nem járt a betörő, akkor használhatja az ő számítógépeiket. Például írhat százegynéhány címre bianco bocsánatkérést, megelőzve a legközelebbi vírust, férget, mely a nevében küld ezernyi levelet.

A kirabolt áldozat további örömökhöz is hozzájuthat. Felállíthatja a speciális „gépelavulás”, kontra notebookban tárolt adatok, információk ellentétpárjának képletét. Szekszárdi utcai emberünk első Toshibáját 2000-ben vette és 2001 nyarán vitték el korábbi lakásából (akkor még nyombiztosítással is foglalkoztak a rendőrök). A szinte nyomban pótolt Toshiba egy évnyi idővel később távozott az ismertetett módon – a gépavulás lassabb volt, de a benne tárolt adat, levél, cím, telefonszám jócskán több. Itt tehát az avulási idő növekedése és az információérték gyarapodása vethető össze egymással. Ha erről az összefüggésrendszerről tanulmányt, könyvet ír a dolgok elszenvedője - például a harmadik Toshibáján -, akkor még meg is gazdagodhat. A kérdés csak az, hogy rajta kívül hányan szereznek közvetlen tapasztalatot a notebook-mentesedés e speciális területéről.

Félő, hogy sokan, s így a tanulmányírók is egymásnak adják a kilincset a könyvkiadónál, elesve előbb az extra profittól, később a szerény haszontól, legvégül attól, hogy önköltségi áron jelenjék meg művük. Számukra tipp: ne könyvet írjanak, hanem a hálón „körlevelet”, valahogy így: a gépem a tiéd, kedves betörő, orgazda, új tulajdonos, de még meg is jutalmazlak, ha CD-re írva megküldöd levelezésemet, adatbankomat, személyes értékeimet. Például arról a Toshiba S-1700-200-ról, amelyiknek a gyártási száma: 51759240.