Vegyesvállalatot hozott létre az Airbus és Magyarország

Repülőgépalkatrész-gyártó üzem épül Gyulán, 2022 közepén kezdi meg az üzemelést.

Bruno Even, az Airbus Helicopters vezérigazgatója és Kun Miklós, a Nemzeti Légiipari Projekt Kft. ügyvezető igazgatója (elöl b-j), valamint Görgényi Ernő, Gyula polgármestere, Maróth Gáspár, védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos, Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára és Juhász Roland állami vagyongazdálkodásért felelős államtitkár (hátul, b-j) az Airbus Helicopters és a magyar állam közös tulajdonában álló repülőgépalkatrész-gyártó vegyesvállalat létrehozásáról szóló dokumentumok aláírásán az Ybl Budai Kreatív Házban 2020. július 17-én. (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

A vegyesvállalat Airbus Helicopters Hungary Kft néven működik majd, és az európai repülőgépgyártó helikoptereinek sárkányszerkezetéhez és dinamikus rendszereihez gyárt majd precíziós alkatrészeket. A magyar állam 30 százalékos részesedéssel bír a társaságban.

A társaság létrehozásáról Bruno Even, az Airbus Helicopters vezérigazgatója, és Kun Miklós, a Nemzeti Légiipari Projekt Kft. ügyvezetője írta alá pénteken a dokumentumokat. Maróth Gáspár, védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos az aláírás előtt azt hangsúlyozta, hogy a magyar repülőgépipari beruházások zászlóshajóját hozzák létre, amely egyben Békés megye ipari fejlesztésének megindítását is jelenti. Ez az első olyan beruházás, ahol a magyar állam nem csak támogató, de tulajdonosi szerepet is vállal.

2018-ban írták alá az egyetértési nyilatkozatot, majd a Nemzeti Befektetési Ügynökség segítségével hozták tető alá a megállapodást. Bruno Even, az Airbus Helicopters vezérigazgatója kifejtette, büszkén vesznek részt a projektben, mert ezzel megindulhat Magyarország légiiparának felvirágoztatása. A gyárban kétezer féle, magas hozzáadott értékű alkatrészt állítanak majd elő, a zöldberuházás részeként létrejövő gyár 25 százalékban fenntartható forrásból származó energiát használ majd.

Juhász Roland állami vagyongazdálkodásért felelős államtitkár közölte, ez a beruházás a Zrínyi 2026 haderőfejlesztési program egyik mérföldköve, és az ország innovációs képességének növelését is célozza. Gyulán több mint kétszáz, magasan képzett dolgozónak adnak majd munkát, a termelés felfutása 2022-ben várható.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo