Vége az ágazati bértámogatásnak - mi van helyette?

Hétfőn igényelhették utoljára az ágazati bértámogatást a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került szektorok vállalkozásai.

Tavaly november óta mintegy 30 ezer cég kért kormányzati segítséget 180 ezer munkavállalója megtartásához - jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) stratégiai és parlamenti államtitkára. Keddtől már bármelyik, legalább egy hónapja regisztrált álláskeresőt munkához juttathatja a kibővített Vállalatok munkaerő támogatása program.

Az ágazati bértámogatás a járvány miatt a legnehezebb helyzetbe került szektorok - elsősorban a turizmus és a vendéglátás - cégeinek talpon maradásához járult hozzá - részletezte Schanda Tamás. A programban a támogatott munkavállalók bérének felét térítették meg a mindenkori minimálbér másfélszereséig. Az állam a járulékokat is elengedte, ezzel a munkabér mintegy kétharmadát fedezte.

Budapesten és Pest megyében éltek legtöbben a lehetőséggel 

Az ágazati bértámogatás összesen több mint 87 milliárd forinttal járult hozzá a munkahelyek megőrzéséhez. A legtöbb kérelmet Budapesten nyújtották be, de számottevő volt az érdeklődés a program iránt Pest, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar és Csongrád-Csanád megyékben is. Az érintett munkavállalók kétharmada mikro- és kisvállalkozásoknál dolgozik, több mint felük a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás, közel negyedük pedig a kereskedelem, gépjárműjavítás szektorban. A megítélt támogatások több mint 99 százalékát már ki is fizették a cégeknek.

A kormány a továbbiakban is ösztönzi a foglalkoztatás bővítését. Június elsejétől szélesebb kör számára érhető el a Vállalatok munkaerő támogatása program, amelybe a fiatal álláskeresők mellett nyártól minden, legalább egy hónapja regisztrált álláskereső bekapcsolódhat. A támogatás mértéke teljes munkaidős foglalkoztatás esetén havonta a bérköltség - vagyis a bruttó munkabér és szociális hozzájárulási adó - fele, de legfeljebb 100 ezer forint lehet. A foglalkoztatók az eddigi öt hónap helyett fél évig kaphatják az összesen így akár 600 ezer forintra rúgó támogatást. A program több tízezer álláskereső elhelyezkedését teheti lehetővé.

A Vállalkozások munkaerő támogatására folyamatosan lehet jelentkezni a helyileg illetékes járási hivatalok foglalkoztatási osztályainál. A részletes feltételek és dokumentáció a munka.hu honlapon érhető el.

 

Véleményvezér

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo