Vége a Boeing hét hetes keserves sztrájkjának

Véget ért a Boeing dolgozóinak sztrájkja.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A Boeing amerikai nyugati parti gyárának dolgozói hétfőn elfogadták az új szerződési ajánlatot – közölte szakszervezetük –, és ezzel véget ért a hét hetes keserves sztrájk, amely leállította a legtöbb repülőgép gyártását és elmélyítette a bajba jutott repülőgépgyártó pénzügyi válságát - írta reggeli elemzésében az Equilor. 

A szakszervezet közölte, hogy a tagok 59 százalékban megszavazták az új szerződést, amely négy évre elosztva 38 százalékos béremelést tartalmaz, ezzel enyhítve a Boeing új vezérigazgatójára, Kelly Ortbergre nehezedő nyomást, miután az elmúlt hetekben két korábbi ajánlatot is leszavaztak.

A szavazás után a Boeing alkalmazottainak küldött üzenetében Ortberg örömét fejezte ki, hogy a szakszervezet ratifikálta a megállapodást. Elemzők szerint a sztrájk napi 100 millió dollár bevételkiesést okozott a Boeingnek, ami arra késztette a repülőgépgyártót, hogy a múlt héten 24 milliárd dollárt vegyen fel a befektetőktől, hogy megőrizze befektetési besorolású hitelminősítését. 

Véleményvezér

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo