Vállalkozások! Irány az ügyvéd!

Jövő év március 15-én hatályba lép az új Ptk., amelyben a korlátolt felelősségű társaságok kapcsán kétségtelenül a legfontosabb változás, hogy a minimum jegyzett tőke összege 3 millió forintra emelkedik.

Jelentősen emelni kell a jegyzett tőkét – Kép: SXC

Még le sem zárult teljesen a 2013. január–februárjában tetőző kötelező cégmódosítási roham, hiszen a mai napig vannak függő ügyek a cégbíróságon, máris feltűnik az újabb kötelező változás. Ezúttal ugyanakkor várhatóan már nem csak adminisztrációs jellegű kötelezettséggel kell számolni, hanem a korlátolt felelősségű társaságok tulajdonosainak a pénztárcáját is alaposan megterhelheti majd a változás – írta Szűcs Bálint adószakértő, az RSM-DTM adópartnere legfrissebb blogbejegyzésében.

Jövő év március 15-én hatályba lép az új polgári törvénykönyv (’Ptk’), amelyben a korlátolt felelősségű társaságok kapcsán kétségtelenül a legfontosabb változás, hogy a minimum jegyzett tőke összege 500 ezer forintról 3 millió forintra emelkedik. Ezt követően tehát már csak a magasabb összegű jegyezett tőkével alapítható kft.

Adódik a kérdés, hogy mi lesz azokkal a cégekkel, amelyek a jelenleg hatályos jogszabályok alapján alacsonyabb törzstőke befizetésével nyerték el létjogosultságukat, így 2014. március 15-től nem rendelkeznek majd a kötelezően előírt minimális jegyzett tőkével. A 2013. szeptember elején az Országgyűlés elé benyújtott törvényjavaslatból körvonalazódik a válasz erre a kérdésre. A javaslat szerint azok a korlátolt felelősségű társaságok, amelyeknek a jegyzett tőkéje nem éri el a 3 millió forintot, az új Ptk. hatálybalépését követő első társaságiszerződés-módosításukkal egyidejűleg, legkésőbb 2016. március 15-ig lennének kötelesek törzstőkéjüket megemelni vagy átalakulni, illetve az új Ptk. egyéb rendelkezéseit alkalmazni.

Regisztrált olvasóink további jogszabályokról, az aktuális változásokról a Jogi Kisokos témadobozunkból tájékozódhatnak!

Hogyan emeljünk jegyzett tőkét?
2014-től megváltoznak a kft. kötelező minimális jegyzett tőkéjére vonatkozó szabályok. A módosítás érintheti a már létező kft.-tulajdonosokat is. A Piac&Profit szakértője segít, hogy lehet a legjobban megoldani!
A módosítás várhatóan újabb terhet jelent elsősorban a kisebb kft.-tulajdonosok számára, de az idei tapasztalatokból kiindulva vélhetően a cégbíróságokra is, ráadásul ezúttal nem is egy, hanem vélhetően két alkalommal.

Az első hullám az új polgárjogi kódex hatálybalépése előtt várható, hiszen legkésőbb a jövő év március első felében még 500 ezer forint befizetésével lehet kft.-t alapítani, illetve az idejében meghozott, a társasági szerződés tartalmát is érintő döntésekkel a tőkeemelés vonatkozásában is időt lehet nyerni. Ha tehát előre tudható, hogy szükség lesz például a székhely áthelyezésére vagy a társaság nevének módosítására, akkor arra érdemes már a jövő év márciusa előtt sort keríteni, ha a tagok nem tudnak vagy nem akarnak egyúttal tőkét is emelni. Nem árt azonban azzal is tisztában lenni, hogy az üzletrész átruházása, vagy új ügyvezető, új felügyelőbizottsági tag és/vagy új könyvvizsgáló kijelölése a társasági szerződés módosítását nem feltétlenül igényli. Ezeket az adatokat elegendő akkor átvezetni a társasági szerződésben, amikor egyéb változás miatt van szükség a módosításra.

A második hullám értelemszerűen a 2016-ban lejáró moratórium határideje előtt fogja elérni az ügyvédeket és a cégbíróságokat, hiszen ekkor azok a társaságok is kénytelenek lesznek tőkét emelni, átalakulni vagy legrosszabb esetben véglegesen megszüntetni a működésüket, amelyek addig el tudták kerülni, hogy a társasági szerződésüket módosítaniuk kelljen.

Cégátalakulás: ezzel is növelhető a hatékonyság
Beolvadás vagy kiválás? Bt.-ből kft.? Kinek jó ez? Bárkinek lehet! Előfordulhat, hogy vállalkozásának cégformája korlátozza üzleti terveit, de a változás akár az üzletfelek bizalmát is növelheti. A szervezeti forma változásának praktikus vonatkozásairól szólt a Piac&Profit KKV-AKADÉMIÁJÁNAK legutóbbi napja.
A tőkeemelés problémája ugyanakkor várhatóan lényegesen kevesebb társaságot érint majd, mint az idei kötelező cégmódosítás. A 2006. július előtt alakult társaságok ugyanis még az akkor hatályos szabályok szerinti minimum 3 millió forintos tőkével jöttek létre, így a módosítás várhatóan nem okoz majd olyan méretű felfordulást. Emellett ugyanakkor várhatóan sok olyan vállalkozás lesz, amelynek a tulajdonosai nem fogják tudni teljesíteni a megemelt tőkekövetelményt, ezek kénytelenek lesznek betéti vagy közkereseti társasággá átalakulni.

Az átalakulással kapcsolatban egyébként szintén új szabályozás várható, a vonatkozó törvényjavaslat ugyancsak nemrég került az Országgyűlés elé. Jelen pillanatban azonban ez sem tartalmaz egyszerűsítő rendelkezéseket azokra a társaságokra nézve, amelyek az új Ptk. tőkére vonatkozó rendelkezései okán kívánnának átalakulni. Így viszont a tevékenység folytatása várhatóan komoly feladatot ró majd a cégek vezetőire és tagjaira.

Véleményvezér

Drámai fordulat az ukrajnai háborúban

Drámai fordulat az ukrajnai háborúban 

Az ukrajnai háború versenyfutás az idővel.
Úgy vernek minket a lengyelek, mint szódás a lovát

Úgy vernek minket a lengyelek, mint szódás a lovát 

A lengyel valuta árfolyama fenn, a magyar lenn.
Karácsony Gergely szerint Bindzsisztán szervezi mini-Dubajt

Karácsony Gergely szerint Bindzsisztán szervezi mini-Dubajt 

Ez a harc lesz a végső?
A tervezett budapesti mini-Dubaj felhőkarcolója pont egy légifolyosóba esik

A tervezett budapesti mini-Dubaj felhőkarcolója pont egy légifolyosóba esik 

Nem tűnik túl átgondoltnak a mini-Dubaj projekt.
A Jobbik volt elnöke szerint Lázár János lebukott

A Jobbik volt elnöke szerint Lázár János lebukott 

Bindzsisztán működik, ahogy kell.
Magyar Péter ezúttal nagyon bele szállt Gulyás Gergelybe

Magyar Péter ezúttal nagyon bele szállt Gulyás Gergelybe 

Kölcsönösen árulással vádolják egymást.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo