Vállalkozás-keltetőt hoznak létre Békés megyében

Az unió által is támogatott, Franciaországban kifejlesztett, Belgiumban és Portugáliában is sikeresen bevezetett mintaprojektet indít a Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja a munkanélküliek vállalkozóvá válásának támogatására.

Nagy Ágnes, a központ vezetője csütörtöki békéscsabai sajtótájékoztatóján elmondta: több vállalkozói szakmai és érdekvédelmi szervezettel közösen olyan munkanélkülieket kívánnak segíteni, akik már rendelkeznek valamilyen tervvel annak érdekében, hogy vállalkozóvá válhassanak. A francia modell szerint egy olyan, szakemberekből álló "vállalkozás-keltetőt" hoznak létre, amely átnézi a jelöltek üzleti terveit, majd segíti őket az induláshoz szükséges teendők ellátásában, végül pedig a vállalkozás gyakorlati tesztelésében is. Ez utóbbi során egy olyan jogi konstrukciót dolgoznak ki, amely a kezdő vállalkozót, a legnehezebb időszakban mentesíti a jogi, a szociális, a pénzügyi, illetve az esetleg családi kockázatoktól. A kezdő vállalkozó ugyanis nem maga köt szerződéseket, hanem a "vállalkozás-keltető", így egy esetleges kudarc nem terheli.

A munkaügyi szakember abban bízik, hogy a majdnem kétéves program során legalább 25 egyéni, illetve önfoglalkoztató vállalkozást indíthatnak útjára. A munkaügyi központ mintaprojektnek szánja a kezdeményezést, s arra számít, hogy a tapasztalatok megszerzését követően országosan is kidolgozott gyakorlati modellként is adaptálható lesz az eredeti francia program.

Erdős Norbert, a Békés Megyei Kormányhivatal vezetője azt hangsúlyozta, hogy a kormány legfőbb törekvése a foglalkoztatás bővítése, a munkahelyteremtés. Emlékeztetett arra, hogy a kis-és középvállalkozói szektor Magyarországon a GDP 45 százalékát állítja elő, ezért is fontos, hogy minél többen válhassanak vállalkozóvá. Mint mondta, az ÚJ Széchenyi Terv (USZT) hét prioritása közül kettő, a vállalkozásfejlesztés és a foglalkoztatás növelése is közvetlenül ezt a szektort célozza meg. "A 2013-ig tartó fejlesztési ciklusban még kétezer milliárd forint uniós forrás áll az USZT rendelkezésére" - jelentette ki Erdős Norbert.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo