Újra kiírták a pályázatot - keresik az Év Felelős Foglalkoztatóját

Idén hatodik alkalommal hirdette meg az OFA Nonprofit Kft. "Az Év Felelős Foglalkoztatója" elnevezésű díját, amelyre augusztus 30-ig nyújthatják be a cégek a pályázatukat – jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A korábbi évekhez hasonlóan idén is több kategóriában osztanak díjakat: elismerés jár a felelős foglalkoztatás terén legjobban teljesítő kisvállalkozásoknak, középvállalkozásoknak, nagyvállalatoknak, valamint a közszféra szervezeteinek.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2021-ben is képzési különdíjban részesíti a képzés/szakképzés területén legkiemelkedőbb pályázatot, továbbá idén negyedik alkalommal van lehetőség Restart-Up kezdeményezés különdíjára pályázni, azoknak a cégeknek, akik aktívan tesznek a 45 év feletti munkavállalók foglalkoztatásának javításáért, megtartásáért, idén kiemelt figyelemmel a járványhelyzet okozta kihívásokra.

A pályázati felhívás és a dokumentáció itt érhető el.

Véleményvezér

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo