Újabb világcég függesztette fel tevékenységét Oroszországban

A békés globális együttműködés mellett állt ki a Daimler Truck.

A világ legnagyobb tehergépkocsi-gyártója, a Daimler Truck az ukrajnai háború miatt egyelőre felfüggesztette minden üzleti tevékenységét Oroszországban.

"Vállalatként a békés globális együttműködés mellett állunk ki, és kategorikusan elutasítjuk a katonai erő bármilyen formáját" - jelentette ki a vállalat szóvivője Stuttgartban.

A Handelsblatt hétfői száma pedig arról számolt be, hogy a Daimler Truck leállította együttműködését az orosz Kamaz páncélautó-gyártóval.

A Daimler Truck 2012 óta működik együtt a Kamazzal, és polgári járművekhez szállít alkatrészeket. Ezeket a szállításokat mostanra leállították - közölte a vállalat. "Soha semmi közünk nem volt a Kamaz katonai járműveihez" - hangsúlyozta a szóvivő.

(Fotó: Pixabay)

Mint minden más vállalat, a Daimler Truck is minden szinten érdekelt az orosz partnerekkel folyatott üzleti kapcsolatokban - tette hozzá a szóvivő. Ez vonatkozik a Daimler Kamaz Rus közös vállalatra is, amely egyenlő arányban az orosz és a német vállalat tulajdonában van, és mintegy 1000 embert foglalkoztat Moszkvában és Cselnyben (Tatár Köztársaság). Az üzemekben kizárólag nem katonai célú teherautók és vezetőfülkék készülnek. A német fél leállította az ottani termelést.

A szóvivő kifejtette, hogy a lépés gazdasági következményei kezelhetőek, az orosz piac ugyanis a Daimler Truck világméretű értékesítésének csak mintegy egy százalékát teszi ki.

(MTI)

Véleményvezér

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben 

Az élelmiszerek relatíve egyre drágábbak a magyaroknak.
Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait

Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait 

Sokaknak van elege a kormányzati riogatásokból.
Politikai szexvideóra vár az ország

Politikai szexvideóra vár az ország 

Újabb közéleti botrányt ígér a kormánysajtó.
Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar

Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar 

A számok szerint rosszul áll a szénánk.
A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo