Újabb pályázat indul a Brexit miatt pórul járt magyar cégeknek

A második körben 12 milliárd forintra lehet pályázni.

A program január 17-én veszi kezdetét minden olyan vállalatnak, amelynek kára származott a Brexitből - közölte a Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium ősszel ezen vállalatok támogatására írt ki pályázatot, amelyben 37 cég kapott 10,2 milliárd forint támogatást beruházások végrehajtásához. A támogatás segítségével 19 milliárd forintnyi beruházás valósul meg.

A nyertes vállalatok - amelyek sok iparágat képviselnek az élelmiszeripartól kezdve a gépiparon át a telekommunikációig - technológiai fejlesztést eredményező új eszközök beszerzésére, infrastrukturális és ingatlanfejlesztésre, gyártási licenc vagy know-how beszerzésére, információs technológiai fejlesztésre, továbbá az energiafelhasználást csökkentő fejlesztésekre használják fel a támogatásokat.

Az első felhívás sikerére való tekintettel a minisztérium elindítja a Brexit-pályázat második körét, ezúttal 12 milliárd forintos keretösszeggel - emelte ki a miniszter, aki ismertette: a támogatás mértéke a bizonyított kár összege lehet, de maximum kétmilliárd forint, a támogatási intenzitás pedig mikro- és kisvállalkozások esetén 70, közepes vállalatok esetén 60, nagyvállalatok esetén 50 százalék.

A pályázat benyújtására 30 nap áll rendelkezésre.

 

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo