Újabb nem mindennapi boltok nyílhatnak meg Magyarországon

Terjed az okosbolt-hálózat.

Az első magyarországi hibrid okosbolt tavaszi megnyitásának kedvező tapasztalatai alapján már újabb egységek automatizálását is tervezi a Laurel Kft. technológiájával a Coop Szeged Zrt. – közölték a cégek.

A két cég együttműködésével elindult szegedi üzletben négy és fél hónap alatt már 8500-an vásároltak az éjszakai, automata rendszerben, és az egész naposra kiterjesztett nyitvatartással járó jelentős forgalomtöbblet dacára nem nőtt meg a leltárhiány. A mesterséges intelligenciával támogatott rendszer három lopási kísérletet is leleplezett.

Távolról a lopás ellen

A közlemény idézi Bessenyei István, a fejlesztéseket végző Laurel Kft. alapító-tulajdonosát, aki kifejtette, a 247 Shop megoldás egyik központi eleme a Veesion mesterséges intelligenciával támogatott kamerarendszer, amely az arcok azonosítása nélkül elemzi a vásárlói mozgásokat, és azonnal jelzi a távoli diszpécserszolgálatnak a gyanús viselkedést, gesztusokat – például, ha valaki a táskájába rejti az árut, vagy a boltban fogyasztja el a terméket.

Ezek az automatikus riasztások jelentősen megkönnyítik az egyszerre több kamerát figyelő távfelügyelet dolgát, de az utólagos bizonyítást is segíti, hogy gyorsan kiderül, mikor, hol és hogyan történt a lopás. Így a személyzet nélküli működés lényegében kisebb kockázatot jelent, mint a hagyományos – tette hozzá.

 

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo