Új autóipari nagyberuházást jelentett be Szijjártó Péter

A külgazdasági és külügyminiszter facebookos élő videóban tájékoztatott az új beruházásról.

A Peuget Citroen és a Fiat Chrysler fúziójából a világ negyedik legnagyobb konglomerátuma jött létre a Stellantis-csoport képében. Világszerte 400 ezer alkalmazottat foglalkoztatnak és 14 autómárkát gyártanak. Most pedig úgy döntött a csoport vezetése, hogy az 1,6 literes benzinmotorok új generációjának gyártását Szentgotthárdra hozzák - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A gyárnak fontos szerepe lesz a csoport új hibridstratégiájában, hiszen ezeket a benzinmotorokat a hibrid autókba gyártják, ezért hatalmas az igény rájuk.

Az új gyár évente 200 ezer ilyen motort fog gyártani, ami azt jelenti, hogy a jelenlegi 390 ezres kapacitás 590 ezerre bővül.
A beruházás értékéről csak annyit árult el Szijjártó Péter, hogy több 10 millió eurós projektről van szó és 2023 első felében már lehet szériagyártásról is beszélni. A motorok fő komponenseit fogják Szentgotthárdon gyártani, de az összeszerelés és a tesztelés is itt zajlik majd.

Hogy a magyar állam a beruházáshoz milyen összegű támogatást ad, azt még nem tudni, de készpénz-támogatás mellett képzési támogatást is nyújtunk majd a projekthez.

Magyarország a benzinmotorok kivitele szempontjából az ötödik legnagyobb a világon, a mostani beruházás pedig még tovább stabilizálja hazánk pozícióját a nemzetközi versenyben a miniszter szerint.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo