Tovább lehet igényelni az ágazati bértámogatást

Meghosszabbítja a kormány a járványhelyzetben a munkahelyek megtartását szolgáló programot, így decemberre és a januárra is jár az ágazati bértámogatás a munkáltatóknak – nyilatkozta Bodó Sándor. A foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár elmondta, bővül az érintetti kör is, az utazásszervezők és –közvetítők, a szálláshely szolgáltatás tevékenységet végzők is pályázhatnak.

Az eddigi igényekben érintett munkavállalók esetében nincs szükség új kérelem kitöltésére. Ha a munkáltató nem kéri tovább a támogatást, ezt december 31-ig jelezheti. Az újonnan pályázók a mai naptól november, december és január hónapokra igényelhetik a bértámogatást. Az új kérelmek és a meghosszabbított támogatások esetében a munkáltatóknak egy hónap továbbfoglalkoztatást is szükséges vállalniuk.

A cél továbbra is az, hogy az ágazati bértámogatás minél több munkahely megőrzését segítse a veszélyhelyzet idején. Igényelhető maximális mértéke a minimálbér másfélszerese, személyenként havi bruttó 241 500 forint. A munkáltatónak emellett járulékokat sem kell fizetnie a munkabérek után, így teljes bérköltségének több mint a felét is megkaphatja kompenzációként, ha nem bocsátja el a munkavállalóját, és munkabérét kifizeti.

A juttatást havi bruttó 483 ezer forintos fizetésig maradéktalanul, a felett pedig a minimálbér összegének másfélszereséig lehet érvényesíteni, akár a részmunkaidőben foglalkoztatottak után is. A támogatás így érdemben segíti a járványhelyzet miatt bevételkiesést elszenvedő vállalkozásokat munkavállalóik megtartásában. Mostanáig több mint 4500 munkáltató nyújtott be kérelmet közel 35 ezer munkavállaló esetében, mintegy 3,3 milliárd forint összegben.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo