Teljes fordulatszámon gyártja elektromos autóit a Xiaomi

30 százalékkal ugrott meg a negyedéves árbevétel.

Hétfőn a kínai vállalat megemelte értékesítési célját, és most már 130 ezer darabot szeretne eladni idén, ami jóval felülmúlja az eredetileg kitűzött 76 000 darabos cél. Hogy lépést tartson a kereslettel, a Xiaomi június óta megduplázta a gyártási műszakokat, és elindította a prémium SU7 Ultra modellt, amelynek ára több mint 110 ezer dollár. A bevétel 92,5 milliárd jüan (12,77 milliárd dollár) volt a szeptember 30-án zárult negyedévben, ami felülmúlta az elemzők 91,1 milliárd jüanra vonatkozó konszenzusos becslését.

A Xiaomi autós üzletága azonban még mindig veszteségesen működik. Az egység 1,5 milliárd jüan korrigált veszteséget jelentett a negyedévről, 17,1 százalékos bruttó nyereséghányaddal. A negyedév során a Xiaomi megőrizte pozícióját a világ harmadik legnagyobb okostelefon-gyártójaként, 42,8 millió darabos kiszállítással, ami 3 százalékos növekedést jelent, és a piac 14 százalékát foglalja el a Canalys piackutató cég szerint – írta reggeli elemzésében az Equilor. 

Véleményvezér

Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet

Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet  

A két ország újabb listán ver minket. 
A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban

A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban  

Még Bulgáriában és Romániában is tovább élnek az idősek. 
Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország

Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország  

Ukrajna és Románia is jobban teljesített. 
Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok

Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok 

Épül, szépül a körbezárt uradalom környéke is. 
Kövér Lászlónál betelt a pohár, megbüntette Hadházy Ákost

Kövér Lászlónál betelt a pohár, megbüntette Hadházy Ákost 

A független országgyűlési képviselőnek hétmillió forintba került egy régebbi Orbán-beszéd lejátszása a parlamentben. 


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo