Takarítás: csak szabályosan!

Ha élelmiszergyártással vagy -forgalmazással foglalkozik egy vállalkozás, akkor a számtalan szigorú szabály mellett a telephely tisztán tartásának, takarításának módja is szigorú szabályokhoz kötött. Összeszedtük a legfontosabbakat.

Az élelmiszerrel dolgozó vállalkozásokra számos különleges előírás vonatkozik. (Az élelmiszerek biztonságának megteremtésére, a lehetséges kockázatok, veszélyek megállapítására, értékelésére és kezelésére szolgáló HACCP rendszerről itt olvashat bővebben.) Speciális szabályok vonatkoznak a telephely megfelelő kialakítására, de a telephely helyiségeinek, valamint a berendezéseinek tisztítása is fontos része a higiéniai szint biztosításának, a fogyasztó számára jó minőségű és közegészségügyi szempontból biztonságos termék gyártásának. A cégvezetés felelős a megfelelő színvonalú takarítási-fertőtlenítési gyakorlat fenntartásáért.

A takarítás és fertőtlenítés során az alábbi szempontokat kell figyelembe vennünk:

1.  A takarítást megfelelően kell tervezni és végrehajtani – vagyis az adott helyhez, alkalomhoz és környezethez illeszkedő módon kell kialakítani a folyamatokat. Fontos, hogy ne kezdjünk hozzá a takarításhoz utcai ruhában, öltözzünk át munkaruhába, és szükség esetén használjunk védőfelszerelést, például gumikesztyűt. Tegyünk az arcunk elé olyan maszkot, ami óvja azt az erős kémiai hatásoktól. Ügyeljünk arra, hogy a szociális helyiségek fertőtlenítése után – de a legjobb, ha minden helyiség feltakarítása után – a takarítást végző személy cserélje a felmosóvizet.

Takarító- és fertőtlenítőeszközök higiéniája
– A takarító- és fertőtlenítőeszközöket úgy kell megválasztani és tisztán tartani, fertőtleníteni, hogy ne váljanak szennyeződés forrásává.
– Az eszközök tisztítását és fertőtlenítését külön helyen kell végezni.
– A takarításhoz használt edényeket, eszközöket úgy kell megválasztani, hogy a takarítás során hígított tisztítószerek könnyen mérhetőek legyenek. A takarításhoz használt edények segítségével könnyen betarthatók legyenek a hígítási arányok. ( Pl.: Felmosóvödör jelölése literenként)
– A tisztítószerek pontos kiméréséhez mérőedényeket kell használni. A mérőedényeket aszerint kell feliratozni, hogy milyen tisztítószert mérünk vele. A mérőedényeken fel kell tüntetni a méréshez használt mértékegységeket. Így a hígítási arányok pontosan betarthatóak.
2. Takarítási utasítást kell készíteni, melynek tartalmaznia kell:
  • A takarítási folyamatok gyakoriságát minden területen és berendezésen
  • A szükséges anyagokat, eszközöket minden területre és berendezésre
  • A takarítás hatékonyságának értékelő módszerét, ellenőrzését
  • A végrehajtásért felelős személyeket
3. Minden alkalmazottat, aki felelős a takarításért, oktatni kell a takarítóeszközök megfelelő használatára, a takarítási módszerekre, úgy, ahogy azt a takarítási utasításban rögzítették. A személyzetet ki kell képezni a „menet közbeni takarítás” jelentőségére, módszereire és élelmiszer-biztonsági szabályaira. Fel kell hívni a figyelmüket arra, hogy  takarítószeres kézzel senki ne fogyassza el az uzsonnáját vagy ne felejtse ott a flóraszeptes szivacsot a hűtőben.

4. A takarítás alapvetően két lépésből állhat. Első lépés a mechanikai szennyeződés eltávolítása a tisztítandó felületről fizikai, kémiai vagy mechanikai eszközzel. Második lépés szükség szerint a fertőtlenítés. Ezeket a szükséges számú vizes mosások és öblítések egészíthetik ki.

5. A takarításhoz és fertőtlenítéshez csak olyan szer alkalmazható, amelynek felhasználása élelmiszer-ipari célra engedélyezett, és csak a felhasználási utasításban előírt módon szabad azokat használni.

6. Az alkalmazott tisztítószereknek biztonsági adatlappal kell rendelkezniük.

7. A takarításnál és fertőtlenítésnél használt szerek hatóanyagát össze kell hangolni. A takarító- és fertőtlenítőszerek veszélyesek lehetnek, biztonságos módon történő kezelésüket kiképzett emberekkel kell végeztetni.

Kép:Pixabay

8. A takarító- és fertőtlenítőszereket elkülönített, zárható helyen kell tárolni. Gondoskodni kell e szerek megfelelő, zárt edényben történő tárolásáról. A tárolóedényt egyértelmű jelöléssel kell ellátni, melynek tartalmaznia kell az anyagra és a felhasználhatóság idejére vonatkozó adatokat.

9. Tilos takarító- és fertőtlenítőszert élelmiszer csomagolására szolgáló edényben tárolni.

10. A berendezéseket a takarításhoz és fertőtlenítéshez szükség szerint úgy szét kell szedni, hogy a tisztítandó felületek jól hozzáférhetőek legyenek.

11. A takarítást a magas kockázatú hely felől az alacsony kockázatú felé haladva kell végezni.

12. A takarítás hatékonyságát rendszeresen ellenőrizni és eredményességét dokumentálni kell szemrevételezéssel.

13. A rendszeres takarításnak és szükség szerinti fertőtlenítésnek ki kell terjednie a csatornákra, szellőzőrendszerekre, lámpatestekre, csővezetékekre. A fertőződés megelőzésére a tárolóedényeket, az élelmiszerrel érintkező eszközöket, valamint az anyagmozgató eszközöket tisztán kell tartani.

14. Az edény, a berendezések alkatrészei, technológiai eszközök fertőtlenítésére jellegüknek megfelelően külön lehetőséget kell biztosítani úgy, hogy ne okozza az élelmiszer szennyeződését.

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo