Százezer magyar cégnek vészesen fogy az ideje

Másfél év telt el az új Polgári Törvénykönyv 2014. március 15-i bevezetése óta, aminek az egyik legjelentősebb változása a Kft. tőkekövetelményeinek változása volt. Ami érdekes adat, hogy még mindig nagyon sokan nem tettek eleget a tőkekövetelményeknek. Mutatjuk, mi a teendő.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Már csak három hónapja maradt a magyar Kft-knek és nyilvános részvénytársaságok arra, hogy saját létesítő okiratukat átalakítsák úgy, hogy az megfeleljen az új Polgári Törvénykönyv („Ptk.”) előírásainak. „Az a veszély fenyeget, hogy több tízezer cég nem fog megfelelni ennek a követelménynek a 2016. március 15-i határidőig. Márpedig a mulasztás komoly szankciókat vonhat maga után” – mondta Pertics Richárd, az adatot közzétevő Opten céginformációs igazgatója a GazdaságTV-nek.. A kft-k esetében a törzstőke-emelés megtörténhet a tagok saját befizetéseivel, vagy apportjával, esetleg új tag bevonásával és befizetésével, vagy a társaság törzstőkén felüli vagyonának bevonásával. Minden ilyen döntéshez a tagok háromnegyedének többsége szükséges.

Ha a tagok apporttal rendezik a törzstőke emelést, akkor az erről szóló taggyűlési határozatnak tartalmaznia kell az apport tárgyát és értékét, valamint azt, hogy ennek teljesítésére mely személy jogosult. Az apport értékét a tagok szabadon állapíthatják meg, ám ha az apport tárgyát tudatosan felülértékelnék, akkor az ebből fakadó károkért egyetemleges felelősséggel tartoznak.

A törzstőkén felüli vagyonból is megoldható az emelés, ha a társaság rendelkezik törzstőkén felüli, e célra fordítható vagyonnal. További feltétel, hogy a felemelt törzstőke nem haladhatja meg a társaság saját tőkéjét. A törzstőke felemelésének fedezetét a társaság hat hónapnál nem régebbi fordulónappal készült beszámolója vagy közbenső mérlege alapján kell igazolni.

Az igazgató szerint azonban összességében a cégvilág egésze jól jár ezzel a változtatással, mert a törzstőke megemelése azt eredményezi, hogy a tulajdonosok nagyobb súllyal vállalnak felelősséget cégeik jogszerű működéséért és a fizetési fegyelemért. Ez nemcsak akkor jelent pozitív változást, amikor számon kérhetővé válik a fizetési késedelembe kerülő társaság, hanem már azzal is hozzájárul a lánctartozások számának és hosszának csökkenéséhez, hogy meg sem alakulnak azok a kft-k, amelyeket tulajdonosaik eleve a „piszkos munka elvégzésére” hívtak volna életre. „Ez egy határozott kormányzati törekvés, amelynek az eredményei már meg is látszanak a cégalapításokban” – mondja az Opten igazgatója.

Közeledik a kötelező törzstőke emelés – Milyen módon teljesíthetik a cégek?
Talán már minden érintett tud róla, hogy a korlátolt felelősségű társaságoknak legkésőbb 2016. március 15. napjáig meg kell felelniük az új Polgári Törvénykönyv rendelkezéseinek. Nagyon sok kft. esetében e kötelezettség egyben azt is jelenti, hogy törzstőkéjüket fel kell emelni legalább 3.000.000 forintra. Jobb a törzstőke emelésre időben felkészülni, és nem az utolsó pillanatban rohanva intézkedni, ezért nézzük meg, milyen módokon lehetséges a törvényi kötelezettség teljesítése.

Véleményvezér

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo