Stratégiaváltás és személycserék a 4iG távközlési csoportjában

A4iG igazgatósága átalakítja távközlési holdingvállalata, az Antenna Hungária Zrt., továbbá a DIGI csoport irányítását, új felsővezetők érkeznek a társaságok élére.

Teljesen átalakul a DIGI szervezeti felépítése és megújul vezetése is. Az új menedzsment elsődleges feladata a DIGI szolgáltatási stratégiájának és portfóliójának, valamint pénzügyi és beruházási terveinek megalkotása lesz, amely mellett a vállalat márkaváltásának levezénylése is kiemelt feladatot jelent.

A DIGI technológiai igazgatói pozíciójára Dévényi Istvánt május 1-től nevezték ki. A szakember több, mint 30 éves vezetői múlttal rendelkezik, szakmai tapasztalatait a Magyar Telekom csoport vállalatainál szerezte. Irányított komplex vezetékes hálózatfejlesztést, vezetett beruházó és B2B kiszolgáló szervezeteket.

Irányítása alatt valósult meg több jelentős technológia (IPTV, xDSL, GPON). Sikeres üzemeltetési vezetőként felelt a fix, mobil és kábeltelevíziós üzletágak üzemeltetési területeinek integrációjáért, illetve az összeolvadó vállalatok IT infrastruktúrájának egységesítéséért. Közvetlen tapasztalatokat szerzett a virtualizált hálózati funkciók és az outsource szerződésben történő üzemeltetés területén.

A DIGI új pénzügyi és beszerzési igazgatója, Gurbán Sándor korábban nemzetközi tanácsadó cégeknél (Ernst&Young, BDO, Sofidel, EY) építette karrierjét. Tanulmányait a Budapesti Corvinus Egyetem számvitel szakán végezte, okleveles könyvelő, a Guernsey Society of Chartered and Certified Accountants tagja. Nemzetközi elszámolással, tranzakciók támogatásával és tőzsdei bevezetéssel kapcsolatos tudásának, CAPEX tervek széleskörű ismeretének, valamint vezetői tapasztalatának köszönhetően, magas szintű pénzügyi ismeretekkel támogatja a vállalatcsoport munkáját.

A DIGI Magyarország értékesítési és marketing igazgatója Éberling Judit lesz. 25 éves marketing és értékesítési, valamint több mint 20 éves vezetői tapasztalatát a magyar ICT piac meghatározó szereplőinél (Alcatel, Invitel, Telenor, Magyar Telekom, Vodafone) szerezte. Pályafutása során dolgozott lakossági és üzleti szegmensekben.

Komoly gyakorlati vezetői és szakmai ismeretekkel rendelkezik nagyvállalati offline és online marketingben, CRM/CLM-ben, marketing automatizációban, stratégiaalkotásban, üzleti tervezésben, értékesítési csapatok és azokat támogató szervezetek irányításában. Részt vett több nagy informatikai és M&A integrációjában.

A telekommunikáció mellett a járműipar, a pénzügy és energetika terén szerzett több évtizedes nemzetközi tapasztalatot Baltay Kristóf, a DIGI új HR és logisztikai igazgatója. Az Avaya, a General Electric, az Erste AG, a Lear Corp., a Develor és a ChatBoss szakirányú vezetőjeként Észak-Amerikában, Európában, a Közel-Keleten és Afrikában is dolgozott. Jelentős ismeretei vannak a zöldmezős projektekben, vállalati fúziók döntéshozatalában és megvalósításában egyaránt. A tehetséggondozás, a változásmenedzsment és a munkaerő újrastrukturálás területein is kimagasló szaktudással és tapasztalatokkal rendelkezik.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo