Rosszul költöttek el 1600 milliárdot, de nem baj

Tavaly nagyjából 5,5 milliárd eurót, azaz mintegy 1600 milliárd forintot költöttek el szabálytalanul az uniós költségvetésből a tagországok - derült ki az Európai Számvevőszék friss jelentéséből, de az uniós testület szerint így is kedvező hatást gyakorolhattak ezek a pénzek.

Kép:sxc

Ezt az 5,5 milliárd eurót nem elpazarolták vagy elcsalták a tagországok, a hibák egy része olyan kifizetésekhez kapcsolódik, amelyek esetében nem teljesültek teljes mértékben a támogathatósági feltételek, de ezek a támogatások akkor is kedvező hatást gyakorolhattak és hasznot hozhattak, ha felhasználásuk során nem tartották be maradéktalanul a vonatkozó követelményeket – vélekedett közleményében a Számvevőszék.

A csütörtökön közzétett helyzetértékelés szerint a 145,9 milliárd eurós tavalyi uniós büdzsé alapján a hibaarány 3,8 százalékra csökkent az egy évvel korábbi 4,4 százalékról, de így is meghaladja az elfogadható 2,2 százalékos szintet. A legtöbb hiba a "Gazdasági, társadalmi és területi kohézió", illetve a "Versenyképesség a növekedésért és foglalkoztatásért" területét jellemezte. Kiemelték, a költségtérítés-alapú kifizetéseknél 5,2, a jogosultsági alapúaknál 1,9 százaléknyi kifizetés volt hibás.

A dokumentumban több példát hoztak támogatásra nem jogosult projektekre például Csehországban, Lengyelországban és Olaszországban. A jelentést Klaus-Heiner Lehne, a számvevőszék elnöke mutatta be, aki szerint az európai intézmények bizonyos mértékig elveszítették az uniós polgárok bizalmát, a legnagyobb kihívás pedig ennek a visszanyerése lesz a következő időszakban.

Teljesen leállíthatják az uniós pénzek kifizetését
Teljesen leállíthatja a Magyarországnak járó uniós pénzek kifizetését az Európai Bizottság, mivel több területen is jelentős problémákat látnak. Leginkább azt nehezményezik, hogy kérdéses, valóban “befolyástól mentesen” döntenek a pályázatok elbírálásánál.
„Az emberek nem fognak megbízni az uniós intézményekben, ha nem hiszik el, hogy gondosan kezeljük a pénzüket, és hogy erről megfelelően számolunk be” - közölte. Hozzátette, "az Európai Uniónak megbízhatóan kell vezetnie a könyvelését, meg kell bizonyosodnia arról, hogy pénzügyi szabályait helyesen alkalmazzák, optimálisan kell felhasználnia pénzeszközeit, és gondoskodnia kell az átláthatóságról és a bizonyosságról". Klaus-Heiner Lehne úgy fogalmazott: elképzelhető, hogy nincs hozzáadott értéke a Juncker-tervnek is nevezett Európai Stratégiai Beruházási Alapnak (EFSI), nem bizonyított ugyanis, hogy az állítólag általa megmozgatott magántőkét nem fektették volna be amúgy is.

A számvevőszéki jelentés szerint az európai beruházásösztönző intézkedéscsomag tavalyi létrehozása nyomán csökkent az infrastruktúra-fejlesztési és kutatási projektek támogatására szolgáló más uniós programok kerete. A Juncker-terv lényege, hogy az uniós büdzséből rendelkezésre bocsátott összegek segítségével olyan beruházások megvalósulását segítse elő a multiplikátorhatást kihasználva, amelyeket a magánszektor gazdasági alapon esetleg túl kockázatosnak ítélne, de ilyen ösztönzővel mégis hajlandó belevágni a megvalósításba.

Újabb kormányzati újítást lő ki az Unió
Indokolatlan a hatalmas előlegek kifizetése az uniós pályázatokra a Bizottság szerint, garancia nélkül pedig még a 30 százalékot sem tartja elfogadhatónak. Ezzel a kormány 2014–2020-as finanszírozási ciklusra feltalált legfőbb újításainak utolsó eleme is elesne.

Véleményvezér

Kísértetbölcsődét talált Hadházy Ákos

Kísértetbölcsődét talált Hadházy Ákos 

Semmi nincs biztonságban, ami mozdítható.
Elképesztő luxusban élnek a NER-cicák, erről közölt képeket Hadházy Ákos

Elképesztő luxusban élnek a NER-cicák, erről közölt képeket Hadházy Ákos 

Jól megy a NER körüli hölgyeknek. Méghogy nem szeretik a gyengébb nemet a fideszesek.
Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet

Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet  

A két ország újabb listán ver minket. 
A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban

A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban  

Még Bulgáriában és Romániában is tovább élnek az idősek. 
Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország

Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország  

Ukrajna és Románia is jobban teljesített. 
Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok

Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok 

Épül, szépül a körbezárt uradalom környéke is. 


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo