Rájöttek a NAV-osok a tükközésre, fizethetett a cég

Százmilliós nagyságrendű forgalma ellenére épphogy nyereséges volt az a gazdasági társaság, amely három városban is árulta portékáit: ruhaneműket, cipőket, táskát, szatyrot, ágyneműt, konyhai kiegészítőket, tisztítószereket, szépségápolási cikkeket, irodaszereket.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kockázatelemzői és revizorai elemezték a cég bevallásait, és a hivatalhoz automatikusan érkező adatokat. Kiderült, hogy egy éven belül 26 szállító összesen 78 számlát állított ki a kereskedőnek. A szállítók néhány naponta váltogatták egymást, és az adatok azt igazolták, hogy a vizsgált társaságnak biztosan nem értékesíthették a leszámlázott termékeket.

Mivel a NAV a belföldi adóalanyok összes beszerzésének adatait ismeri, hamar kiderült, hogy a szállítók nem szereztek be olyan termékeket, amiket kiszámláztak, de még elemi működési költségeik sem voltak. Közülük sok társaság már korábbi hatósági eljárásokban is elérhetetlen volt, iratok, kereskedelmi infrastruktúra, alkalmazottak nélkül működött, és nem nyújtott be adóbevallásokat.

Egyértelműen kiderült, hogy a számlák fiktívek, beiktatásuk az áfa jogtalan elszámolására szolgált. A NAV, a költségvetést megillető bevételek védelmében úgynevezett ideiglenes biztosítási intézkedést rendelt el, aminek nyomán a társaság képviselője készpénzben fizette ki a végrehajtóknak a szabálytalanul levont áfa összegét. A szankciókkal együtt mintegy húszmillió forintot fizetett meg a cég - derült ki a NAV közleményéből. 

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo