Pozsonyban is lesz Bubi

A MOL szlovák leányvállalata, a Slovnaft Pozsonyban is elindítja a Budapesten Bubi néven futó közösségi kerékpármegosztó szolgáltatását. A gyűjtőállomásokat már májusban elkezdik felszerelni.

A MOL Budapesten a BKK-val közösen indította el a MOL Bubi közbringarendszert 2014. szeptember 8-án. Jelenleg 1506 bringát használhatnak a felhasználók, és mindezt 125 dokkolóállomásról vehetik fel Budapest-szerte. A közbringarendszer sikerességét mutatja, hogy az elmúlt 3 és fél évben több mint kétmillió ember négymillió kilométert tett meg az almazöld MOL Bubi biciklikkel. Az így megszerzett tapasztalatok alapján hamarosan Pozsonyban is elindul a szolgáltatás, amelyet a MOL-csoport szlovákiai leányvállalata, a Slovnaft működtet majd.

Győrnél van Magyarország első Tesla-gyorstöltője
Egyszerre akár négy elektromos meghajtású Tesla akkumulátora tölthető fel a cég első Magyarországon telepített gyorstöltőjével. A Győr mellett üzembe helyezett töltőegység a Bécs és Pozsony felől érkező autóforgalmat szolgálja ki.
„Pozsony városa egy jól működő, modern és vonzó közösségi kerékpármegosztó rendszerrel gyarapodik, hiszen a rendszer előnyeit már számos európai városban megtapasztalhattuk. Nagy öröm számomra, hogy a mi városunk is csatlakozik ahhoz a több mint 30 európai nagyvároshoz, ahol a rendszer már sikeresen működik. Ez lesz a legnagyobb okoskerékpár-rendszer Szlovákiában” – mondta el Ivo Nesrovnal, Pozsony polgármestere.

EU-s támogatással valósul meg

Az elkövetkező hetekben további gyűjtőállomások is létrejönnek Pozsony területén. A Slovnaft és a szlovák főváros 10 okos és 80 hagyományos gyűjtőállomást épít Pozsony négy legnépesebb kerületében. Az állomáshelyeket úgy választották ki, hogy a lehető legjobban megkönnyítsék a felhasználók hozzáférését a kerékpárutakhoz és a tömegközlekedési rendszerhez. A dokkolóállomások körülbelül 300 és 500 méterre helyezkednek el egymástól. A rendszer tesztidőszaka a nyári szünet előtt kezdődik, vagyis 2018 második negyedévének végére vehetik igénybe a felhasználók.

A pozsonyi közbringarendszer – hasonlóan a budapesti MOL Bubihoz – részben európai uniós támogatásból valósult meg. A beépített számítógép mellett minden kerékpár tartalmaz egy GPS-eszközt, amelynek köszönhetően a kerékpár folyamatosan figyelemmel kísérhető.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo