Pórul járhat az ügyvezető, ha eltünteti a cégiratokat

Ha eltűnik egy cég működésének iratanyaga, az nem jelenti azt, hogy a vállalkozás adótartozásai nem érvényesíthetőek.

Egy társaság 7,7 millió forint adó- és egyéb köztartozást halmozott fel. A vállalkozásnál sikertelen volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) végrehajtási eljárása, ezért a társasággal szemben felszámolást kezdeményeztek.

Az eljárásban a vezető tisztségviselő nem adta át a cég teljes iratanyagát a felszámolónak, és az is kiderült, hogy a cég működéséről több éve nem készített beszámolót sem. A felszámolási eljárásban sem volt fellelhető a vállalkozás vagyona, így a NAV, mint hitelező nem tudta érvényesíteni igényét a céggel szemben.

A történet azonban nem így végződött: a bíróságon a NAV a társaság tartozásának a vezető tisztségviselőre áthárítását kezdeményezte. A peres eljárásban a volt ügyvezetőnek kellett volna bizonyítania, hogy szabályszerűen járt el a fizetésképtelenség bekövetkezte után, de mivel az iratanyag hiányzott, ezt nem tudta megtenni.

A bíróság az ügyvezetőt a tartozás megfizetésére kötelezte, aki a döntés után ezt részletekben teljesítette - közölte az adóhatóság.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo