Pályázat indul kezdő vállalkozásoknak

A Startup Campus Inkubator Zrt. 360 millió forintot továbbít kezdő vállalkozásoknak a következő két évben – közölte az innovációs ügynökség.

A támogatást az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), valamint a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által támogatott Startup Factory befektetői program 2 milliárd forintos keretéből nyerték. Az összegből 13 cég juthat támogatáshoz, befektetéshez.

(depositphotos.com)

Új vállalkozások számára 5 millió forintot, az úgynevezett magvető fázisban lévő cégeknek 64 millió forintot biztosítanak. A korai fázisú vállalkozások számára nyáron fejlesztő programokat szerveznek, hogy felkészítsék őket a befektetésekre.

A SportTech startup program olyan csapatok jelentkezését várja, amelyek sportegészségügyi, rehabilitációs vagy sporteszköz-technológiai vállalkozást indítanának, illetve sportmenedzsmenttel, szurkolói élményfejlesztéssel, egészséges életmóddal foglalkoznának.

Bármivel lehet pályázni 

A Startup campus university programra bármilyen ötlettel vagy kezdő projekttel lehet jelentkezni, amiben részt vesz legalább egy egyetemi hallgató. Emellett kikötői logisztikával és tengeri áruszállítással kapcsolatos ötleteket is várnak.

A CheckINN startup programba turisztikai újításokkal lehet csatlakozni. Kiemelt területként kezelik egyebek között az okos utazást és az érintkezésmentes élményeket.

A nyári inkubációs képzésekbe május 23-ig lehet pályázni.

Véleményvezér

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.
1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot

1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot 

Minél keletebbre van egy uniós ország, annál kevésbé befogadó.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo