Ők lettek az év interim menedzserei

Az interim menedzser szakma és szolgáltatás magyarországi elindulásának 10. évfordulója alkalmából versenyt hirdetett Fekete István, Steiner László és dr.Tóth Tamás, az interim menedzsment szolgáltatás hazai elindítói, hogy ezzel emlékezzenek meg az évfordulóról és egy sikertörténetről. A díjat végül hárman kapták meg.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A verseny kiírását több ezer interim menedszer kapta meg, végül 32 pályázat érkezett be a novemberi határidőre. A pályázatok közül összesen 10 került a második fordulóba, ahol azonban nem tudott egyértelműen dönteni a zsűri, így az Év Interim Menedzsere-díjat hárman is átvehették: Kovács Miklós, Nagy Anna és Seregélyes Kálmán.

Az interim menedzser feladata, hogy ha egy cégen belül nem áll rendelkezésre a szükséges tudás a változások kezeléséhez, képes legyen felvenni a ritmust, reagálni és levezényelni a feladatokat. Erre szükség is van akkor, amikor csak korlátozott erőforrás áll rendelkezésre az üzleti tevékenység folytatásához. Egy olyan gazdasági környezetben, amikor bizonytalan a jövő, és nem látjuk, mi lesz egy félév, vagy akár egy hónap múlva, gyorsabb innovációra, ehhez pedig tapasztalatokon alapuló tudásra van szükség. Az interimnek amellett, hogy szem előtt tartja a mindennapi üzletmenetet, felelősen kell reagálnia a változtatásokra, tudnia kell, mi a kiindulási pont, és honnan hová akar eljutni, mit akar megvalósítani.

Véleményvezér

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo