Nőnek a cégek aggodalmai a munkaerőhiány miatt

Már a cégek harmadának jelent komoly nehézséget a növekvő munkaerőhiány – derül ki a K&H kkv bizalmi index legfrissebb eredményeiből. Így a következő egy évben a mikro-, kis- és középvállalkozásoknál dolgozók fizetése várhatóan újra olyan ütemben nőhet, mint a járvány előtt. A középvállalkozások, illetve a mezőgazdasági cégek terveznek leginkább béremelést.

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

Amíg év elején a kkv-k 26 százalékának volt nehéz megtalálni a megfelelő kollégákat, ma már 33 százalék számít erre a K&H kkv bizalmi index kutatás harmadik negyedéves eredményei alapján. Ezzel párhuzamosan a bérek is emelkedhetnek: a mikro-, kis- és középvállalkozások 8,4 százaléka tervez ugyanis emelést a következő egy évben. A kutatásban részt vevő cégek 77 százaléka szerint növekedni fognak a fizetések a saját szektorukban. Utoljára 2019 második negyedévében kalkuláltak ennyien béremelkedéssel.

(Fotó: Pexels)

A kkv-k bérnövekedési várakozásai már a járvány előtti időszakot idézik. Akkor stabilan legalább 8 százalékos emelésre számítottak, és nagyjából 80 százalék kalkulált a fizetések emelkedésével. A várakozások az idei év kezdete óta újra folyamatosan növekednek, ezért már egyértelműen trendről beszélhetünk, amire a frissen bejelentett minimálbér-emelés még inkább ráerősíthet – értékelte az eredményeket Rammacher Zoltán, a K&H kkv marketing és értékesítés támogatás vezetője.

Eltérő várakozások méret, szektor és régiók szerint

Szektorok szerinti bontásban leginkább a mezőgazdaság vár béremelést (79 százalék) és a legnagyobb átlagos növekedéssel is itt kalkulálnak (9,2 százalék). Legkevésbé az ipari, építőipari cégek várnak magasabb fizetéseket (70 százalék), emiatt a legkisebb mértékű emelkedésre is itt számítanak (7,5 százalék).

Méret szerint is van eltérés a cégek bérváltozással kapcsolatos várakozásaiban: minél nagyobb egy cég, annál jelentősebb emelkedésre számít. A 100 millió forint alatti árbevételű mikrocégek 72 százaléka, a 100 és 300 millió forint közötti árbevételű kisvállalkozások 78 százaléka, a 300 millió és 2 milliárd forint közötti árbevétellel rendelkező középvállalkozásoknak pedig 83 százaléka számít magasabb fizetésekre.

Bár régiók szerint kelet és nyugat között nincs nagy eltérés – 80, illetve 81 százalékuk vár emelést –, a központi régióban magasabb a változatlanságot remélők aránya (24 százalék), és csak 74 százalék számít növekedésre.

Véleményvezér

Magyar Péter nyilvánosságra hozta a Fidesz „őszödi beszédét”

Magyar Péter nyilvánosságra hozta a Fidesz „őszödi beszédét” 

A Fidesz eddigi állításával ellentétben nem békepárti.
A magyar vállalkozók az ötödik legmagasabb árat fizetik Európában az áramért

A magyar vállalkozók az ötödik legmagasabb árat fizetik Európában az áramért 

Az európai átlagár felett kapják az áramot a magyar vállalkozók.
A közeli fővárosokban sorra építik a metróvonalakat

A közeli fővárosokban sorra építik a metróvonalakat 

Budapesten is elkelne még néhány metró.
A lengyeleknek sikerült a repülőrajt

A lengyeleknek sikerült a repülőrajt 

A nyomában sem vagyunk a lengyeleknek.
Hadházy Ákos nem vette a szívére, hogy kitiltották a Parlamentből

Hadházy Ákos nem vette a szívére, hogy kitiltották a Parlamentből 

Amikor kitiltanak a munkahelyedről, kicsit vicces.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo