Nem kell mindent elfogadni, érdemes vitatkozni a NAV-val

Minden eddiginél eredményesebbek az adóhatóság ellenőrzései, mégis célszerű bíróságon vitába szállni a szervezet néhány megállapításával.

Szakértők szerint azok a vállalatok indulnak jó esélyekkel egy esetleges adóvitában, amelyek a saját jogaik mellett tisztában vannak a hatóság kötelezettségeivel és a bírósági esetjoggal is.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szervezeti átalakításának köszönhetően növelni tudta a hatékonyságát. Beszédes adat, hogy tavaly közel ötödével csökkent az adóperek száma a 2016-os ügyekhez képest a legfrissebb NAV-évkönyv számai alapján, miközben a perek értéke mindössze nyolc százalékkal esett vissza. A korábbi évekhez hasonlóan az esetek döntő részében a hatóságnak adott igazat a bíróság, vagyis a NAV eredményesen tudta megvédeni megállapításait.

Kép: Fotolia

„A fókuszáltabb ellenőrzések ellenére továbbra is sok esetben érdemes lehet pert indítani az adóhatóság ellen” – emelte ki dr. Séra Gergely, a Vámosi-Nagy Ernst & Young Ügyvédi Iroda szakértője. A szakember arra hívja fel a figyelmet, hogy hiába nyerte meg ügyeinek több mint 70 százalékát a NAV, a Kúria előtt már csak a megállapított adóhiány alig több mint felét tudta megvédeni a  hivatal.

Ellenőrizhetjük a NAV-ellenőr megbízólevelét?
Vizsgálható-e egy NAV-ellenőrzés esetén a megbízólevél valódisága? Igen, ellenőrizhető – hívták fel a figyelmet reggeli egyperces válaszukban az Írisz Office adótervezői. Néhány kattintással lekérdezhető az érvényesség az Ügyfélkapun keresztül.
Azaz lehet, hogy darabszámra sokat nyer az adóhatóság, de forintosítva már közel sem ennyire eredményes. Ez abból látszik, hogy a Kúria csak 1,2 százalékkal ítélt meg több perköltséget a vállalatok, mint a NAV terhére. „Kiemelt ügyekben, ahol a társaságok gyakran vonnak be speciális tapasztalattal rendelkező képviselőket, jelentősen nő a cégek sikerességi aránya” – tette hozzá.

Az idén hatályba lépett új szabályok számos esetben szűkítik a társaságok jogait és érdekérvényesítési lehetőségeit. Ennek következményeként még nagyobb jelentősége lesz annak, hogy a szervezetek tudatosan figyeljenek az adóvitáikban arra, hogy már az eljárások kezdeti szakaszában felkészülten reagáljanak a revizorok kérdéseire.

 

 

 

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo