Négyezer milliárd jut kkv-k fejlesztésére

A kormány továbbra is kiemelt feladatának tekinti, hogy a jövő termelésében meghatározó szerepet játszó ipari megoldásokat és fejlett technológiákat alkalmazó kis- és középvállalkozásokat támogassa – hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter. A jövő évre szóló költségvetési törvényjavaslatban négyezer milliárd forintot különítek el fejlesztések finanszírozására, köztük az Irinyi Terv és az Ipar 4.0 projektjeire.

 

A kormány támogatja a kkv-k növekedési esélyeit egyebek közt a finanszírozási forrásokhoz jutás könnyítésével, a vállalati környezet fejlesztésével, adócsökkentésekkel, az uniós források gazdaságfejlesztést szolgáló felhasználásával, a beszállítói integrátori programmal, a szakképzés fejlesztésével és a tavaly novemberben kötött bérmegállapodással – emlékeztetett Varga Mihály.

Kép: MTI

Hozzátette: a 2016-ban útjára indított Irinyi Terv célja a jövőben is az, hogy biztosítsa a magyar gazdaság hosszú távú és tartós növekedését. A feldolgozóipar megfelelő ütemű bővülését új technológiák alkalmazásával, az energia- és anyaghatékonyságát növelésével, a területi egyenlőtlenségek megszüntetésével és a hazai erőforrások minél nagyobb mértékű hasznosításával lehet elérni.

Itt vannak az új adótörvények: némi meglepetéssel
A kormány javaslata szerint bevándorlási különadót kell fizetnie a bevándorlást segítő szervezeteknek, ezt is tartalmazza az Országgyűlés elé ma kerülő adótörvény - hívta fel a figyelmet közleményében a Pénzügyminisztérium. Ezen kívül is vannak azonban meglepetések a javaslatban.
Az Irinyi Terv részeként a kormány mintegy 250 millió forint támogatást adott a Genevation Aircraft Kft. részére új repülőgép prototípusainak kifejlesztésére és sorozatgyártására. Jakabszálláson, a Bács-Kiskun megyei üzemben fejlesztették ki a GENPRO műrepülőgépet, amely világ első acél-karbon rácsszerkezetű anyagból készült egyszemélyes repülője.

A fejlesztés következő részeként a vállalkozás mintegy tízmilliárd forint értékben új kompozit gyártócsarnokot épít, amely beruházás jelentősen hozzájárul a magyar ipar fejlődéséhez, a speciális szaktudás hazánkban tartásához, valamint az ipari export növeléséhez.

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad 

Babis célja egypárti kormány létrehozása, amelyet más pártok kívülről támogatnának.
Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo